Olimpiai bajnok és londoni kvótások látogatnak Debrecenbe a Bocskai emlékversenyre

image

Világszínvonalú mezőny indul jövő héten Debrecenben, ahol 22 ország 134 bokszolója lép kötelek közé az 56. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen.
A sportág egyik legrangosabb nemzetközi viadalának pénteki sajtótájékoztatóján Ch. Gál András, a magyar szövetség (MÖSZ) nemzetközi igazgatója elmondta, hogy a 49 kg legjobbjával, az olimpiai és világbajnok kínai Zou Shiming együtt a teljes kínai válogatott megméreti magát a viadalon, valamint a szupernehézsúly (+91 kg) 2010-es Európa-bajnoka, Szergej Kuzmin vezetésével az orosz csapat is ellátogat a versenyre, s legerősebb összeállításában indul a kubai együttes. 
A karibi ország válogatottjában itt lesz a tavalyi bakui vb két aranyérmese, Lazaro Alvarez (56 kg) és Julio la Cruz (81 kg) is.
A tíz nevezett versenyzőjük közül heten már kiharcolták a londoni olimpiai kvótát.
A nagy boksznemzetek közül szintén részt vesz majd a tornán az angol csapat, benne a szupernehézsúly világbajnoki ezüstérmesével, Anthony Joshuával, akit a hazai szurkolók az olimpiai arany egyik várományosának tekintenek.
A viadalon 20 hazai versenyző jut szóhoz, biztosan nem léphet ugyanakkor kötelek közé a héten vállműtéten átesett, kétszeres világbajnoki bronz- és kétszeres Eb-ezüstérmes, olimpiai kvótás Káté Gyula (64 kg), illetve az Eb-bronzérmes Szellő Imre (81 kg), akinek milánói félprofi csapatában kell bokszolnia a jövő héten. A másik milánói légiós, a londoni játékokra Kátéhoz hasonlóan már kijutott Varga Miklós (60 kg) debreceni indulása attól függ, hogy péntek este az olaszok asztanai fellépésen megnyeri-e mérkőzését, mert ha nem, akkor a jövő heti fordulóban is öklöznie kell, viszont sikere esetén elengedi klubja a Bocskaira.
A magyar válogatott többi tagja megmutatja majd tudását az Oláh Gábor utcai csarnokban, így a 2010-es Eb-győztes Bacskai Balázs (69 kg), a biztos londoni induló Harcsa Zoltán (75 kg), valamint a kétszeres Eb-harmadik Darmos József (91 kg) is.
A szerdától szombatig tartó tornán az első három napon 14 órakor kezdődnek a küzdelmek, míg a szombati döntőket 16 órától rendezik. A belépés diákoknak 200, a felnőtteknek pedig 500 forint naponta, a négynapos felnőttbérlet pedig 1200 forintba kerül. A versenyekre a 14 évnél fiatalabbak és a 60 évnél idősebbek ingyen mehetnek be.