A magyar férfi válogatottnak a Koreai Köztársaság, Ausztria, Franciaország, Tajvan és Dánia jutott ellenfélül. "Természetesen figyelemmel követtem a sorsolást, de jelen állás szerint az a legnagyobb problémám, hogy az első számú játékosom, Jakab János ismét megsérült. – mondta az MTI-nek Harczi Zsolt szövetségi kapitány. – eppen kezdett felépülni a vállsérüléséből, erre kedden, futás közben részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, így biztosan nem számíthatok rá a vb-n és valószínűleg az április, európai olimpiai selejtezőn sem állhat majd asztalhoz. Nélküle gyakorlatilag nagyon kevés esélyünk lesz a jó szereplésre. Az, hogy a két évvel ezelőtti bravúros teljesítményt megismételjük , ki van zárva."
A csoportelsők egyből a negyeddöntőbe kerülnek, a második és harmadik helyezettek pedig rájátszanak a legjobb nyolc közé kerülésért. A két évvel ezelőtti, moszkvai vb-n a magyar nők a hetedik, a férfiak pedig a bravúros nyolcadik helyen zártak. A csapatösszeállításról a jövő hétvégi országos bajnokság után dönt a hazai szövetség.




