A Békés Megyei Sportszövetségek erdekszövetségi Egyesülete keretében működő Békés Megyei Harcművész Szövetség megtartotta a 2011 évet lezáró, s egyben az 2012 évet előkészítő közgyűlését.
Gregor László VI. DAN, a szövetség elnöke egészítette ki az előzetesen írásban elkészített és kiküldött beszámolót, amit a jelen lévő 16 klub képviselője elfogadott. Néhány fontosabb döntés is született. A tagdíjakat nem fizető klubok tagsági viszonyát felfüggeszti a megyei szövetség és szankcionálja. Továbbra sem nyugszik bele a kick-box és karate harcművész irányzatokat sújtó, diszkriminatív sportorvosi előírásokba, mindent megtesz ezek megváltoztatására! Várja azt, hogy a megváltozott szerepű és költségvetésű önkormányzatok milyen támogatást tudnak nyújtani, és azt, hogy az iskolákban használt tornatermek ügyében kivel kell majd tárgyalni! Szavazással döntött a közgyűlés a hagyományos kitűntetésekről is. Az „erdemes Mester” címet a Kondorosi Kick-box Klub vezető kettőse, Zsjak Zoltán és Litauszki László mesterek kapják. Mivel a megye harcművészei a nemzetközi versenyzés terén nagyon eredményes évet zártak, a „Kiváló Harcművész” díjat olyan versenyzők kapják, akiknek az év legrangosabb világversenyein eljátszották a magyar Himnuszt: A kick-box világbajnok Andó László (Békéscsabai Lakótelepi SE) , a kykoushin Karate Európa-bajnok Ifj.Gyarmati Imre (Bucsa), Ifj. Zsiga Zsolt (Orosházi Kyokushin Szabadidős Kör) és az ITF Taekwon-do Európa-bajnok Takács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE) . A megyei szövetség elkészítette a megyei versenynaptárt is. erdekesség, és egyben a Békés megyei harcművészet erejét is bizonyítja, hogy három(!) szakszövetségi Diákolimpia Országos Döntő is Békés megyébe került: Békéscsaba rendezi a Kick-box, Medgyesegyháza az ITF Taekwon-do és Szeghalom a Kyokushin Karate Országos Diákolimpiai Döntőjét. Békéscsaba ad otthont a Kick-box Csapat Országos Bajnokságnak és a az AJKA magyarországi shotokan karate szervezet országos bajnokságának. A II. osztályú Kick-box Országos Bajnokságot ismét Kondoroson rendezik meg a Huszár Róbert Emlékverseny keretében.
Forrás: Gregor László



