Emanuelson: Szombaton minden eldől!

image

Ha igaz, az olasz bajnokság szombati nagy rangadóján eldől, hogy ki lesz az idei itáliai bajnok.Ezt állítja Urby Emanuelson.
A kását persze nem eszik olyan forrón, amint azt Urby Emanuelson hiszi.
Az itáliai bajnoki címvédő AC Milan holland futballistája, Urby Emanuelson nem kevesebbet állít, mint hogy a Milan-Juventus rangadón nemcsak azt tisztázódik, hogy melyik a kettő közül a jobbik együttes, de amelyik megszerzi a három pontot, az nyugodtan ünnepelhet is, mert megnyeri majd a bajnokságot.
– Igen, a scudettóért lépünk gyepre! – hangoztatta a holland labdarúgó. – Az idényben nem volt szerencsénk a torinóiakkal, hiszen eddig összesen két alkalommal mérkőztünk meg velük, és bizony mindkétszer kikaptunk tőlük. De ennek a rossz sorozatnak meg kell szakadnia, és meg is szakad.
Emanuelson úgy gondolja, ha a Juventus középpályáján valahogyan megfékezik Andrea Pirlót, akkor kihúzták a vendégcsapat méregfogát. – Hihetetlen, mit tud Pirlo, és bár nem éppen egy fiatal játékos, mégis ő mozgatja a szálakat. Ha kifog egy jó napot, akkor irtó nehéz dolgunk lesz. Arról persze külön nem is beszélek, hogy éppen tőlünk, éppen Milánóból távozott Torinóba, tehát úgy ismeri a Milant, mint a tenyerét. Valódi kiismerhetetlen játékosegyéniség, ezért jó lesz rá ügyelni.