DVSC: Három sérült, két távozó

image

Az idénynyitóra készülő piros-fehérek kerete még nem végleges.
Ferenczi János bokaszalag-szakadását követően még lábadozik, és ezért nem edzett tegnap sem a társakkal. Rajta kívül még Illés Gyula hiányzott a csütörtöki foglalkozásról, neki egy ideg csípődött be a hátában. Ludánszki Bence szerdán még nem, tegnap viszont már a társakkal gyakorolt, bár még nem teljesen épült fel korábbi sérüléséből, írja a dvsc.hu.
Korábban Kecskeméten próbálkozott a hajdúságiak brazil légiósa Vinicius Galvao, de ott végül nem kellett, így Nyíregyházára került a támadó. Nem csak ő, hanem Csorba Szabolcs is az NB II-es klubhoz került tavaszra, kölcsönbe. Mindkét futballista elsősorban a debreceniek második csapatánál játszott ősszel, így nem ismeretlen számukra a másodosztály.