Monterreyi tenisztorna – Babos Tímea diadalmaskodott

image

Babos Tímea óriási bravúrral megnyerte a 220 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztornát, miután – magyar idő szerint hétfőre virradóra – két játszmában győzött a román Alexandra Cadantu ellen.

A viadal honlapja szerint a mindössze 18 esztendős Babos 1 óra 22 perc alatt verte meg Cadantut, megszerezte első WTA-tornagyőzelmét és pályafutása legjobb eredményét érte el.
Eredmény:
Egyes, döntő:
——————-
BABOS TÍMEA-Cadantu (román) 6:4, 6:4
Az első játszmában a magyar teniszező az ötödik gémben brékelte ellenfelét, majd előnyét végig megtartva magabiztosan jutott előnyhöz.

A második, egyben utolsó felvonásban 4:4-ig fej fej mellett haladt a két játékos. Babos ekkor ismét villant egyet, nagy csatában elvette Cadantu adogatójátékát, és remek játékkal három meccslabdához jutott, amelyek közül már az elsőt értékesítette.

A soproni teniszező végig magas színvonalon teniszezett, öt ászt ütött és az alapvonalról is védhetetlen ütéseket küldött riválisa térfelére.

"Nem is tudom mit mondhatnék, csodálatos érzés, hogy megnyertem életem első WTA-tornáját" – mondta győzelme után a boldog bajnok.    

A rangsorban jelenleg 107. Babos hatvanadik hely környékén lehet a legfrissebb világranglistán. A 18 éves teniszezőnek ez még csak a negyedik WTA-tornája volt, a múlt héten elődöntős volt Bogotában, azt megelőzően mindössze egy (!) győzelme volt – tavaly Budapesten – a sorozat főtábláján. Babos Tímea győzelméért 37 ezer dollárt és 280 ranglista-pontot kapott.