Hétvégén került (volna) megrendezésre a gyorskorcsolyázók 2012-ik évi sprint országos bajnoksága. A kiírás szerint szombaton és vasárnap egyaránt 500 és 1000 méter várt a mezőnyre.
A körülmények korántsem voltak ideálisnak nevezhetőek gyorskorcsolya szempontjából. A napsütésnek, az enyhe időnek és a szélnek köszönhetően a jég már péntek óta olvadásnak indult, és ez a helyzet szombat reggelre sem változott, az erősödő szél ráadásul felgyorsította a "kitavaszodást".
Már a szombat reggeli rajt ellövés technikai nehézségekbe, és csúszásba került, majd a rendezők többszöri változtatás után úgy döntöttek, hogy a hosszabbik, 1000 méteres távval kezdenek.
Ágota utolsó párban indult, és egyenletes tempóval versenyezve rajt cél győzelmet aratott. Az egyre romló körülmények következtében a szervezők lefújták a további távokat, és jövő évre tették át az idei Ob
lebonyolítását. Ezen a pályán futott időket kár lenne összehasonlítani
bármelyik idei más verseny idejeivel, mindenesetre sokat mondó, hogy az extrém körülmények ellenére Ágota az 1:33-as ideje a nők között első helyre volt elég, és a férfiak között is második helyre lett volna elegendő…
"A hétvégi időjárás nagyon meglepett, még nem versenyeztem ilyen körülmények között. Mindazok ellenére, hogy végül csak egy táv volt megtartva, jól éreztem magam. Azt sajnálom csak, hogy Inzellben lett volna egy verseny, amit pont ezen a hétvégén rendeztek, és ott jó lett volna indulni, persze előre nem tudhattuk, hogy itthon így alakulnak a dolgok. Most egy kis pihenés vár rám, amire már nagy szükségem van ennyi hajtás után… Remélem, hogy júniusban majd ott folytathatom a munkát Németországban, ahol elkezdtem tavaly, és még több jó eredménnyel örvendeztethetem meg támogatóimat és szurkolóimat."