A Ferencváros támadóját tartják a szurkolók a legnagyobb fegyvernek a csapatnál.
Egyre jobban közeledik a hétvégi tavaszi rajt, és egyre jobban próbálják kiszámolni, vajon mit is érhet el a Ferencváros az elkövetkezendő hónapokban.
Kezdésként a lehető legnehezebb feladatot kapták a zöld-fehérek, hiszen a listavezető, és eddig még veretlen Debrecen csapatát fogadják az Üllői úton.
A szurkolók töretlenül bíznak csapatukban és a klub hivatalos honlapján hetek óta tartó szavazás szerint a fradisták leginkább Pölöskey Pétertől várják a gólokat. A támadó ősszel háromszor zörgette meg az ellenfelek hálóját. Mögötte Somalia végzett a szurkolók rangsorában annak ellenére, hogy eggyel több gólt szerzett Pölöskey-nél.
Nagy csatára lehet számítani, mivel a vendégek sem fogják fél vállról venni a mérkőzést ami Nagy Zoltán a Loki hátvédje szavaiból is kivehető:
„Mindenképpen a három pontért utazunk oda, mert szeretnénk, ha az előnyünk a riválisokkal szemben megmaradna a tavaszi első forduló után is.”