Varga: Jobbak voltak a bolgárok

image

A Debrecen labdarúgója tegnap végig a pályán volt a válogatott meccsen. A fiatal középpályás nem először szerepelt jobbhátvédként a nemzeti csapatban, de ezúttal, sok társával egyetemben, ő sem nyújtott jó teljesítményt.

Varga a dvsc.hu-nak adott interjút a találkozó után, és elmondta, hogy sajnos nem ők domináltak, és a bolgárok összességében jobban játszottak, a mi válogatottunk pedig nem érdemelt győzelmet, bár véleménye szerint a jelen helyzetben nem is volt várható, hogy lehengerlő teljesítményt nyújtsunk.

Ezzel valószínűleg arra gondolt Varga, hogy többen még csak a felkészülésnél tartanak klubjukban, és nincsenek tétmeccsek a lábaikban.

A Loki játékosa ezután arra is kitért, hogy szombaton már a Magyar Kupában is 90 percet játszott, de reméli, hogy a Ferencváros elleni hétvégi bajnokiig sikerül regenerálódnia, és 100 százalékosan állhat majd csapata rendelkezésére.

Természetesen arról is beszélt, hogy mit vár a tavaszi nyitányon az Üllői úton. Varga biztos benne, hogy sok szurkoló lesz az Albert Stadionban, és az FTC nagyon motivált lesz, de ők is győzni mennek Budapestre.