Heidi Löke a világ legjobbja!

image

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség által meghirdetett szavazáson a nők mezőnyében csapatunk beállósa bizonyult 2011-ben a világ legjobb játékosának!

Heidi Löke éve volt a tavalyi. A 29 éves beállós mindent megnyert ami lehetséges 2011-ben. Májusban korábbi klubjával, a Larvikkal a Bajnokok Ligáját hódította el, és ő végzett a sorozat góllövőlistájának az élén is. Nem mellesleg a norvég bajnoki címet és a kupagyőzelmet is begyűjtötta korábbi csapatával, ráadásul sorozatban harmadik szezonban lett a norvég pontvadászat gólkirálya. Nyáron a Győri Audi ETO KC csapatához igazolt, majd decemberben hazája válogatottjával a világ trónjára is felülhetett a brazíliai világbajnokságon. Őt választották a vb All-Star csapatának beállósává, csakúgy mint egy évvel korábban az Európa-Bajnokságon, ahol szintén aranyérmet nyert. A zöld-fehéreknél eltöltött fél éve során hamar közönségkedvenccé vált, és szép gólokkal szórakoztatta a publikumot valamint az őrületbe kergette az ellenfél védőit és edzőit.
 
– Hogy érzed most magad?
– Hihetetlen érzés, nem is igazán tudom szavakba önteni azt, amit most érzek. Ez egy igazán rangos elismerés, nagyon boldog vagyok, és köszönöm mindenkinek aki szerint  én érdemeltem ki a címet.
– Rengeteg díjat nyertél tavaly, melyik volt számodra a legnehezebb?
– Talán a Bajnokok Ligája, hiszen Karl-Erik nélkül kellet szerepelnem tavasszal,de a világbajnokságon sem volt könnyű. Ott mindenki azt várta el tőlünk, hogy mi nyerjünk, ás ilyen teher alatt nem egyszerű teljesíteni, de szerencsére sikerült.
– Szinte minden trófeát már elhódítottál már, mi movitál Téged?
Az hogy szeretem ezt a játékot! Nap mint nap szívesen indulok az edzésekre, imádom a mérkőzések hangulatát, és imádok nyerni hiszen, mindenki ezért játszik!
 
Az IHF szavazásán  még két zöld-fehér színekben szereplő játékos volt érdekelt. Katrine Lunde Haraldsen harmadik, míg Andrea Lekic negyedik helyen végzett a voksoláson!
 
A férfiak mezőnyében a dán Mikkel Hansen lett a nyertes.
 
Heidinek gratulálunk, és további sportsikereket kívánunk!
 
A szavazás végeredménye:
 
1. Heidi Löke                               28%
 2. Allison Pineau                        22%
 3. Katrine Lunde Haraldsen    20%
 4. Andrea Lekic                          18%
 5. Andrea Penezic                      12%

Forrás: Győri Audi ETO KC sajtóközlemény