Az éllovas Szeged hazai medencében döntetlenre végzett a tabellán negyedik Honvéddal a Vodafone férfi ob I 18. fordulójának keddi rangadóján.
eredmény:
A-Híd Szeged Beton VE – Groupama-Honvéd 5-5 (1-0, 1-2, 2-1, 1-2)
—————————————————————————————-
góldobók: Somogyi 2, Kiss Cs., Molnár, Török 1-1, illetve Hárai 3, Jansik, Salamon 1-1
Perceken át képtelenek voltak érdemi támadást végigvezetni az újszegedi uszodában a csapatok, s már a fele lefutott az első nyolc percnek, amikor – büntetőből – vezetést szerzett a hazai együttes. Jóllehet igen gyorsan kétszer is kiállították a korábbi válogatott Honvéd-védőt, Mátyás Zoltánt, emberelőnyből sem tudott eredményes lenni a Tisza-parti alakulat, igaz, a Honvéd is hatástalanul kísérletezett. A kölcsönös gólképtelenségben nagy szerepe volt a szigorú, fegyelmezett védekezésnek, így elsősorban annak, hogy remekelt a két utolsó ember, a hazaiak válogatott hálóőre, Baksa László, a túloldalon pedig a kétszeres olimpiai bajnok, a legutóbbi szezon legjobb kapusának választott Gergely István.
A "védő-őrző szolgálatok" domináltak a második negyedben is, és már csak két perc volt vissza a nagyszünetig, amikor – két hatalmas vendégkapufa után – megszületett a fővárosiak első, egyszersmind egyenlítő gólja: a válogatott center Hárai Balázs biztos kézzel ejtett Baksa fölött a hálóba (1-1). Válaszul a háromszoros ötkarikás aranyérmes középcsatár, Molnár Tamás bombázott a bal felső sarokba, de Hárai még az utolsó pillanatban a hazai kapuba kotort egy lecsorgó labdát (2-2).
Török Béla távoli, ám roppant erős és pontos löketével a harmadik játékrész elején visszakerült az előny a hazaiakhoz (3-2), majd egy elpackázott Honvéd-fór után a szegedi emberelőnyt Somogyi Balázs jól fejezte be, az ekkor mesterhármast jegyző Hárai azonban életben tartotta a Honvéd-reményeket (4-3).
A befejező negyedben előnyből előbb Jansik Dávid egalizált, majd Salamon Ferenc látványos kapufás góljával elhúzott 5-4-re, szintén fórból azonban Somogyi "ikszre" hozta az állást bő két perccel a meccs vége előtt (5-5). A finisben aztán Hárai – hat a négy elleni játéknál – parádésan lőtt a jobb felsőbe, de a zsűri hibája miatt – a kelleténél később engedték vissza a szegediek egyik emberét – érvénytelenítették a találatot… A megismételt Honvéd-akcióból viszont nem lett gól, így maradt a döntetlen.
további eredmény:
Kaposvári VK – ZF-Eger 11-16 (2-5, 1-4, 5-3, 3-4)
—————————————————-
legjobb dobók: Papp 3, illetve Hosnyánszky 5
A tabella:
1. Szeged-Beton VE 18 14 3 1 199-138 45 pont
2. ZF-Eger 18 14 2 2 218-136 44
3. TEVA-Vasas-UNIQA 17 13 2 2 225-120 41
4. Groupama-Honvéd 18 13 2 3 229-139 41
5. Szolnoki Dózsa-KÖZGeP 17 12 3 2 198-107 39
6. Debrecen 17 8 1 8 143-116 25
7. FTC-Fisher Klíma 17 5 2 10 139-184 17
8. KALO-MeH-CS and K-Szentesi VK 17 5 1 11 148-200 16
9. BVSC-Zugló 17 3 1 13 129-202 10
10. Kaposvári VK 18 3 1 14 125-226 10
11. PVSK-Fűszért 17 2 1 14 119-208 7
12. OSC 17 2 1 14 109-205 7