Kőkemény Forlán-kritika

image

Ilyen rossz helyzetben lévő csapatnál még nem futballozott Diego Forlán, mint most.

Az Inter uruguayi légiósa, a 2010-es vb aranylabdása, Diego Forlán kifakadt. Arról beszélt ugyanis, hogy sokhelyütt futballozott már életében, de ennyire szétzilált együttesben még sohasem.
 
– Igaz, jogosan vethetik a szememre, hogy minek papolok, mert sokat voltam sérült, de akkor is el kell mondanom, hogy voltam jó pozícióban lévő klubnál, aztán valamivel gyengébben futballozó csapatnál is, de amit az Inter mostanság művel, arra igen nehéz megfelelő jelzőt találni.
 
es megjegyzése bizony jogos is, hiszen a milánói kék-feketék a legutóbbi hét olasz bajnoki találkozón megszerezhető lehetséges huszonegy pontból mindössze kettőt gyüjtöttek be, így aztán nem is csoda, hogy az itáliai tabellán mindössze a hetedik helyen tanyáznak.