Biztatóan alakulnak az unió sportügyei

image

Az uniós magyar elnökséget követően, a magyar elnökség vezetésével kialakított munkaterv mentén és elismerésre méltó lendülettel folytatta eddigi munkáját a lengyel-dán-ciprusi trióelnökség is” – mondta Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkára az Európa Tanács jövő heti, belgrádi sportminiszteri értekezletét előkészítő szakmai egyeztetésen, hangsúlyozva, hogy: „ennek köszönhetően mára kimondottan kedvező képet mutat a sport Európai Unión belüli helyzete.”
Az unió mostani trióelnöksége a magyar elnökség ideje alatt elfogadott 2011-2014 közötti időszakra vonatkozó uniós Sport Munkatervre építi munkáját.
Az államtitkár emlékeztetett: „a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának szakemberei egy éve, a tagállamok megelégedésére, sikerrel összegezték az unió sportra vonatkozó elsődleges feladatait.”
A magyar elnökség vezetésével kidolgozott, és elnökségünk egyik legnagyobb sikereként elismert első Sport Munkaterv (*) a „Sport európai dimenziójának fejlesztése” című, 2011 elején megjelentetett bizottsági Közleményen (**) alapult. A magyar elnökség e Munkaterv kidolgozása mellett külön prioritásként kezelte, hogy az uniós kompetenciák közé újonnan bekerült sport terület anyagi támogatása megvalósulhasson.
A lengyel elnökség 2012. január elsejével adta át a stafétabotot a dán elnökségnek, amely – a Munkatervnek megfelelően – továbbra is napirenden tartja az EU sportkormányzatai által egyeztetett, illetve támogatott sportügyi kérdésköröket. A lengyelekhez hasonlóan a dánok is kiemelten foglalkoznak a mérkőzések eredményeinek manipulálása elleni teendőkkel, a szabadidősporttal és a rekreációs célú sporthoz kötődő doppingolás problémakörével.