Diósgyőrbe látogatott vasárnap a Videoton, és ha már ott jártak, el is hozták a három bajnoki pontot, a 19. forduló zárómérkőzésén.
Paulo Sousa érthetően elégedett volt csapata teljesítményével, mely már a harmadik percben előnybe került. A portugál tréner elmondta a találkozót követő sajtótájékoztatón, hogy játékosai nagyon erősek mentálisan, hiszen nehéz felpörögni, amikor 10 nap alatt már harmadszor játszik az ember ugyanaz az ellenfél ellen. A vezetőedző a hazaiak drukkereit is dicsérte. Arról beszélt, hogy nagyon fel kell tüzelni a labdarúgókat, hogy sikerüljön leküzdeni azt a nyomást, amit a DVTK szurkolók helyeznek rájuk a fantasztikus hangulattal. Sosua véleménye szerint uralni tudták a játékot, azután is, hogy a DVTK több támadót bevetett, hiszen ekkor is stabilak maradtak, sőt még előnyüket is növelni tudta. Nyilatkozata végén Paulo Sousa biztató szavakat intézett kollégájához, Benczés Miklóshoz. Úgy véli a Videoton mestere, hogy a DVTK, ha ilyen ütemben folytatja a fejlődést, akkor a közel jövőben még nagyobb sikereket érhet el, és képes is rá a piros-fehér gárda, hogy még többet hozzon ki magából.
A Videoton újabb győzelmével tartja 9 pontos hátrányát a listavezető Debrecennel szemben, és vasárnap délután sorsdöntő mérkőzésre kerül majd sor a Sóstói Stadionban. Akkor a Vidi a DVSC-t fogadja, és egy esetleges sikerrel még szorosabbá teheti a versenyfutást a bajnoki címért.