Budavári: Az autó készen áll Egerre!

image

2012-es évet a Humano IT Racing Team az A123 Kupával indította. Budavári Zoltán és Németh Gergely ezzel megkezdte a felkészülést a 2012-es rali bajnokság nyitofutamára.
 
A szombati gépátvétel után, vasárnap reggel megkezdődött a verseny az első gyorsasági szakasszal. Az időjárás nem fogadta kegyébe sem a versenyzőket, sem pedig a szép számmal megjelent nézősereget, hiszen az egész heti napsütés után az első gyorsasági rajtja előtt a hó kezdett el esni, majd az eső kezdte meg a pályák felületének nehezítését.

A téli időszak alatt felújított Mitsubisho EVO VIII.-as versenyautó igazi prójája az első gyorsaságin kezdődött, ahol a már megszokott orfűi pályán mérték össze tudásukat a versenyezők. Komoly verseny alakult ki már az elején, hiszen a hazai és az Osztrák bajnokság éllovasai is rajthoz álltak és küzdöttek meg a végső sikerért.

A verseny folyamán az autó tökéletesen működött, így a csapat szerelőinek a gyorsonkénti átvizsgáláson kívül nem sok munkája akadt.

A verseny nehézségét a változó időjárási körülmények okozták és a téli időszak alatt kiesett idő. A verseny alatt végig jó hangulat uralkodott az autóban és a szervizparkban is, amit a versenyző páros is megerősített a futam után.

Budavári Zoltán: “ A változó időjárás miatt nagyon nehéz volt eltalálni az ideális gumi típusát, de sokat tanultunk ezzel kapcsolatban is.

Amiért jöttünk azt sikerült megvalósítani, az autóval nem volt semmi gond és jól éreztük magunkat. Az autót most hazavisszük és felkészítjük az Eger Ralira, a jövő hétvégén pedig a tartalék autóval indulunk a Szirák – Vanyarc között megrendezésre kerülő rali sprint futamon.”
 
Németh Gergely: “Egész héten sütött a nap emiatt furcsa volt az, hogy reggel mielőtt elrajtoltunk először a hó kezdett esni, majd az eső kezdett rá, és így a pálya felülete nagyon megváltozott, nyálkás csúszós lett. Viszont a nap végére elkezdett fújni a szél és felszáradt az aszfalt, ekkor már nagyon jó köröket tudtunk menni.”