A tavalyi felemás év után más típusú tervekkel vág neki a 2012-es rallyszezonnak a Kovács Attila-Berkes Gábor duó. A kaposvári páros a magyar Országos Rally Bajnokság (ORB) első osztálya helyett a Murva Bajnokságban kíván helytállni.
„Az elmúlt esztendő elég bonyolultan sikerült számunkra – mesélte a pilóta, Kovács Attila. – A balesetem után édesapám foglalta el a helyemet a 2011-es bajnoki futamokon, Gáborral az oldalán. Sajnos a szerencse nem igazán állt melléjük, így nem szereztek olyan sok bajnoki pontot.”
A fiúk idén is szerettek volna teljes évet menni, de támogató hiányában ezt most halasztaniuk kellett. „Idén a Murva Bajnokságon szeretnénk rajthoz állni. Ez a nyílt bajnokság két magyar és két osztrák futamot foglalna magába.
A magyar bajnoki murvaversenyek közül Veszprém és Szombathely, míg osztrák oldalról a Harrach gróf birtokán megrendezésre kerülő rallysprint és a Waldviertel Rally szerepelne a naptárban. Bárki benevezhet, aki csak kedvet érez hozzá – a magyarok és az osztrákok mellett több német, olasz és szlovén versenyző is képviselni szokta hazáját.”
Ahogy Attiláék elmondták, a mai helyzetben semmi sem biztos, így még az sem, hogy tényleg kiírják ezt a bajnokságot. Biztos információval majd csak az Eger Rally környékén tudnak szolgálni a szervezők (bár mint köztudott, az elmúlt hetekben az is kérdéses volt, hogy az ORB nyitófutamát megtartják-e).
Ha a Murva Bajnokság nem is jönne össze, egy B tervvel is készültek már a somogyi versenyzők. Horvátországban és Ausztriában szívesen képviselnék a magyar színeket, s még a Miskolc és Mecsek Rally is szóba kerülhet. Azt is megjegyezték, hogy a hosszú távú tervek között már a Historic Bajnokságban való részvétel ötlete is megszületett.
„Egy futam erejéig szerepet cserélünk majd – árulta el a navigátor, Berkes Gábor. – Május 19-20-án, a bakonyai rallysprinten én ülök majd a volán mögé, és Attila fogja diktálni a tempót. Az év második fele annak függvényében alakul, hogy hogy érkezünk majd haza Bakonyáról…”
A versenyautó maradt a régi: a jól bevált Honda Civic. Az autót már teljesen összerakták, murván használatos gumikból már tavaly bevásároltak, így semmi akadálya a jó kezdésnek, szereplésnek. „Aszfalton jobban szeretek vezetni, de murván könnyebb. Nem vagyok most olyan rutinban, hogy be tudjak vállalni egy-egy megterhelőbb futamot. Jobbak lesznek most nekünk az osztrák technikás, tempós pályák” – tette hozzá Attila.
A Démon Team színeiben versenyző rallysok nem teszik alacsonyra a mércét: céljuk a 8-as kategória győzelme. Az első megmérettetésre pedig május 1-jén, Szombathely és környékén kerül majd sor.
Horváth Judit