Természetesen Szilágyi és a többiek, Lontay Balázs, Iliász Nikolász és Gáll Csaba ennél többre vágyik, hiszen eddig még egyetlen olimpiát sem rendeztek a magyar kardcsapat nélkül, s most sem szeretnének vívóink a TV előtt szurkolni Szilágyinak.
Az egyéni versenyen nem is indulnak fiaink, a vasárnapi csapatversenyre összpontosítanak. A szabályok szerint az olimpiai kvalifikációs versenybe a vb-n, és az Eb-n szerzett pontok, továbbá a négy legjobb világkupa eredmény számít bele a végső sorrendbe.
A magyar válogatott a pontversenyben pillanatnyilag a kilencedik. Előttünk a franciák állnak 2pont előnnyel. A moszkvai lesz az ötödik világkupa viadal, így az ott elért eredmények alapján, már kieshet az eddig négy világkupa versenyen résztvevő nemzetek leggyengébb teljesítménye.
Ebben a tekintetben a francia-magyar párharcban jobban állnak a magyarok, hiszen mi Athénban a 13. helyen végeztünk, s ha ennél jobb eredményt érünk el, akkor növelhetjük eddigi pontszámainkat. A franciáknak New Yorkból van egy 8. helyük, vagyis ők szintén csak ennél jobb teljesítménnyel növelhetik pontjaik számát.
A moszkvai sorsoláson sok múlhat, hiszen előfordulhat, hogy egy ágra kerül a két rivális nemzet, s akkor egymás ellen dönthetik el, hogy ki is szerezheti meg nyolcadik nemzetként az olimpiai kvótát.
Rajtuk kívül az európai, az ázsiai és amerikai földrészről további kettő, de nemzetenként csak 1-1 vívó és egy afrikai párbajtőröző szerezhet olimpiai kvótát.
A pontszámítás itt sem egyszerű. Az egyéni vb és EB pontszáma itt is bent marad a végelszámolásba, de a 8 világkupa illetve GP versenyből csak a legjobb öt számít bele a végső pontszámokba.
Az utolsó párizsi versenyen Borel a 16 közé kerülve már növelheti pontjainak számát, Fiedlernek már a 32 közé kerülés is további 1 ponttal gazdagodást jelent.
Boczkó pontjai csak akkor növekednek jelentősen, ha minimum harmad helyen végez, de ekkor is Fiedlernek és a Boczkót üldözőknek nem szabad a 32-es táblánál előrébb végezniük.