A Juventus meglelte Pirlo utódát

image

Bár harminckét életéve alapján még nem nevezhető éppen idősnek, de klubja, a Juventus, már megtalálta Andrea Pirlo utódát.
Sokadik virágzását éli a Juventusban Andrea Pirlo, az egykori világbajnok olasz labdarúgó. A zseniális meglátásairól híres klasszis további éveket is bevállal még Torinóban, de munkaadója, a Juventus máris gondolt arra, hogy egykoron kénytelen lesz visszavonulni.
es már most egy olyan fiatalembert találtak a "zebrák", aki egykoron hasonlóan szép pályafutásra lehet büszke, mint ő. A tehetség mindössze 19 éves, Marco Verratti névre hallgat, és a pozíciós játékban legalább annyira ügyes, mint tért ölelő átadásai okán. Jelenleg a Serie B-ben, a Pescarában futballozik, de a torinói vezetők máris megkörnyékezték, és ha eljön annak az ideje, meg is vásárolják a talentumot.
– Két dolog miatt is felvillanyoz ez a hír – nyilatkozta az ifjú, U-21-es válogatott Marco Verratti. – Egyrészt hol vagyok még én Andrea Pirlo klasszisától, másrészt olyan híres klub szerződtetne, amilyen a Juventus. Ez egy napra két túl jó értesülés számomra.