Az új tulajdonosi kör, amely élén a HunGast cégcsoport áll, a Kubala Akadémia megalapításával és a Vasas utánpótlásának finanszírozásával erős alapot teremtett ahhoz, hogy Faragó Attila, a HÍD Akvizíciós Zrt. elnök-vezérigazgatója az üzletrész eladásával az ő kezükbe tegye le az első osztályú csapat jövőjét – áll a közleményben.
"Az utánpótlás és a felnőtt gárda egy kézbe kerülésével tekintélyes plusz források nyílnak meg a Vasas Kubala Akadémia számára, és a HÍD Akvizíciós Zrt. biztosítva látja annak a koncepciónak a folytatását, hogy a jövőben saját nevelésű magyar fiatalok szerepelhessenek a csapatban" – folytatódik a tájékoztató.
Az OTP Bank Ligában a 14. helyen álló Vasas pénzügyi helyzetével kapcsolatban február elsején – egy sajtótájékoztatón – elhangzott, hogy 400 millió forint körül van az éves költségvetés, a tartozások mértéke pedig elenyésző ehhez képest.
Két hete egy német tulajdonosjelölt, az üzletember, Alfredo Demiani budapesti sajtótájékoztatóján többek között arról számolt be, hogy évi kétmillió eurót áldozna az együttesre.
Kedden az anyaegyesület lemondott elővásárlási jogáról a Vasas Futball Kft-t illetően. Markovits László klubelnök ezt azzal indokolta az egyesület honlapján, hogy a lépés elősegíti a Híd Zrt. és Alfredo Demiani közötti adás-vételi szerződés mielőbbi megkötését. Végül mégis magyra kézben maradt a futballcsapat.