Kitüntetés: Palotai Károly Győr díszpolgára

image

1846-tól adományoz Győr díszpolgári címet, a rendszerváltás óta hagyomány, hogy a március 15-i ünnepi díszközgyűlésen kaphatják meg mindazok az elismerést, akik sokat tettek azért, hogy munkájukkal a város hírnevét növeljék.

A sport területéről eddig hárman kapták meg a díszpolgári címet: az Aranycsapat legendás középcsatára, Hidegkuti Nándor aki vezetőedzőként bajnoki címig juttatta az ETO-t, valamint az athéni olimpia kajak-kenu sikerei miatt pedig Kammerer Zoltán kajakos és Kadler Gusztáv sportvezető mondhatta magát Győr díszpolgárának eddig. Ma Palotai Károly, olimpiai bajnok labdarúgó, egykori kiváló FIFA játékvezető vehette át a Győr Díszpolgára kitüntetést a város polgármesterétől, Borkai Zsolttól.

Palotai Károly játékosként tagja volt az ETO bajnok- és kupagyőztes csapatainak, és a BEK-ben elődöntőig jutott. Az 1964-es olimpián a magyar csapat kapitányaként lett olimpiai bajnok, majd pályafutása után ugyancsak sikeres játékvezetői karriert futott be. Három-három világ- és Európa-bajnokságon bíráskodott, 1978-ban rá bízták az emlékezetes Argentína – Brazília mérkőzést is, amelynek hangulatához azóta is kevés meccs volt fogható – mindezt lapok nélkül sikerült kézben tartania.  Palotai Károly 5 európai kupadöntőt vezetett. A városban korábban Szent László díjjal ismerték el munkásságát, 2012. március 15-től Győr díszpolgára is.
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.