Lewis Hamilton vezetésével a McLaren előnybe került a Red Bullal szemben a 2012-es világbajnokságban, az Ausztrál Nagydíjon a brit pilóta pole pozíciót szerzett, megelőzve csapattársát, Jenson Buttont, a világbajnok, Sebastian Vettel csak a hatodik lett.
Hamilton 1:24.922-es idejével a harmadik etapban 0.7 másodperces előnybe került az első köröket követően, időeredménye végül legyőzhetetlen volt.
Romain Grosjean szerezte meg a harmadik helye a Lotusszal, Formula-1-es visszatérése első versenyén, míg Michael Schumacher a negyedik helyen végzett, a Red Bullok a harmadik soron osztoznak, Mark Webber, Sebastian Vettel sorrendben.
Messze hátul végzett a Ferrari, nem sikerült az első tízbe kerülniük, ám Kimi Raikkönen is meglepetést okozott, már az első etapban kiesett.
Hamilton állt az élre a harmadik etap elején, riválisai ugyan megközelítették idejét, de megelőzni már senki nem tudta.
A második helyért ádáz küzdelem volt, többször cserélt helyet, második helyen állt Webber – aki csak egyszer hajtott pályára a harmadik etapban -, Schumacher, Grosjean és végül Button lett az, aki Hamilton mögött végzett.
Vettelnek a pole pozíció megszerzésére nem volt esélye, hatodik helyezése a legrosszabb eredménye a 2010-es Olasz Nagydíj óta.
A Mercedes pole pozícióra esélyes volt, a második etapot meg is nyerték, de Schumacher és csapattársa, Nico Rosberg végül a negyedik és hetedik helyen végzett.
Egyik Ferrari sem jutott túl a második etapon. Fernando Alonso az egyes kanyarban a kavicságyba csúszott az etap közepén, autója annyira rossz helyen állt le, hogy piros zászlóval meg is kellett szakítani az edzést. Ekkor az ötödik helyen állt, ám végül a 12. helyen zárt. Annak ellenére, hogy kicsúszott még így is jobb teljesítményt ért el, mint csapattársa, Felipe Massa. A brazil pilóta egy másodperccel maradt el Alonsótól az első (amely során majdnem kiesett) és a második etapban is. Massa a 16. helyen zárt.
Raikkönen visszatérésének első időmérő edzésén gyengén teljesített. A finn pilóta hibázott az első etapban az utolsó mért kör során, majd visszavett, arra számított, még egy mért kört tud teljesíteni, ám néhány másodperccel azelőtt, hogy átlépte a rajtvonalat, leintették az edzés első részét, így a Lotusszal a 18. helyről indulhat.
Visszatérve a harmadik etapra, Pastor Maldonado óriási bíztatást nyújtott a Williamsnek a nehéz 2011-es szezon után, nyolcadik helyen zárt, Nico Hülkenberg egy év kihagyás után a kilencedik helyen zárt.
Daniel Ricciardo bebiztosította, hogy mindkét ausztrál Formula-1-es pilóta az első tízből indulhasson, Toro Rossójával a harmadik etapba jutott, habár mért kört nem futott. Jean-Eric Vergne alig maradt le az első tíz küzdelmeiről, egy tizedmásodperccel csúszott le a harmadik etapról, a 11. helyről kezdheti első Formula-1-es versenyét.
A sauberes Kamui Kobayashi meglepetésre megnyerte az első etapot, de ezt a teljesítményt később már nem tudta megismételni, a 13. helyen zárt. Csapattársa, Sergio Perez a 17. lett, miután a második etapban sebességváltó probléma miatt nem tudott mért kört futni.
Bruno Senna és Paul di Resta a 14. és 15. helyen zárt.
A mezőny vége hasonlít a 2011-es eredményekhez. A Caterham lemaradt a második etapról, de egyértelmű előnyben van a Marussiával szemben, míg a HRT nem tudott a 107 százalékos szabálynak megfelelni, ezen felül Narain Karthikeyan még Fernando Alonsót is akadályozta.
A 2012-es szezon első versenye, az Ausztrál Nagydíj helyi idő szerint vasárnap, 17 órakor kezdődik.
Ausztrál Nagydíj – Időmérő végeredménye:
Hely | Versenyző | Csapat | Idő | Körök |
Q3 | ||||
1 | Lewis Hamilton | McLaren | 1’24.922 | 14 |
2 | Jenson Button | McLaren | 1’25.074 | 15 |
3 | Romain Grosjean | Lotus | 1’25.302 | 21 |
4 | Michael Schumacher | Mercedes | 1’25.336 | 18 |
5 | Mark Webber | Red Bull | 1’25.651 | 17 |
6 | Sebastian Vettel | Red Bull | 1’25.668 | 18 |
7 | Nico Rosberg | Mercedes | 1’25.686 | 16 |
8 | Pastor Maldonado | Williams | 1’25.908 | 20 |
9 | Nico Hülkenberg | Force India | 1’26.451 | 18 |
10 | Daniel Ricciardo | Toro Rosso | 1’26.319 | 16 |
Q2 | ||||
11 | Jean-eric Vergne | Toro Rosso | 1’26.429 | 12 |
12 | Fernando Alonso | Ferrari | 1’26.494 | 12 |
13 | Kamui Kobayashi | Sauber | 1’26.590 | 12 |
14 | Bruno Senna | Williams | 1’26.663 | 16 |
15 | Paul di Resta | Force India | 1’27.086 | 16 |
16 | Felipe Massa | Ferrari | 1’27.497 | 16 |
17 | Sergio Perez | Sauber | 1’26.596 | 11 |
Q1 | ||||
18 | Kimi Raikkönen | Lotus | 1’27.758 | 9 |
19 | Heikki Kovalainen | Caterham | 1’28.679 | 7 |
20 | Vitaly Petrov | Caterham | 1’29.018 | 8 |
21 | Timo Glock | Marussia | 1’30.923 | 10 |
22 | Charles Pic | Marussia | 1’31.670 | 9 |
23 | Pedro de la Rosa | HRT | 1’33.495 | 6 |
24 | Narain Karthikeyan | HRT | 1’33.653 | 6 |