Ferguson: Jobbtól kaptunk ki

image

Ez ám a szenzáció, a legutóbbi BL-kiírásban második helyezett Manchester United kiszállt az Európa Liga-viaskodásból is.
Cseppet sem emlékezetes a 2011/2012-es európai kupaidény a Manchester United számára. A vörös ördögök előbb a Bajnokok Ligája-mezőnyt hagyták ott, és persze nem jószántukból, még a nyolcaddöntőbe sem kerültek be, csütörtökön pedig az Európa Liga is tökéletes csalódással járt számukra, hiszen utóbbi tornától szintén búcsúzott Alex Ferguson edző csapata, amely otthon 3-2-re, a visszavágón pedig 2-1-re kapott ki a spanyol Athletic Bilbaótól.
– Ez az idényünk a látványos bukásoké, bár az angol bajnokságban még van reményünk – értékelt Ferguson. – A futballban minden mérkőzés leckével jár együtt. Ha nyersz, pozitív leckét kell feldolgoznod magadban, ha kikapsz, serényen keresheted a hibák okát.
Ezúttal a bukás okait elemezgetheti a mester, és arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a spanyol csapat mindkét találkozón gyorsabb, összességében pedig jobb volt az övénél.
– Ilyenkor az ember mást nem tehet mint azt mondja, minden jót a továbbiakban legyőzőinknek.