A háromszoros aranylabdás zseni jelenlegi klubjában szeretné befejezni a karrierjét.
Leo Messi, akit sokan a világ jelenlegi legjobb játékosának tartanak, kijelentette, hogy a mostani Barcelona, amelynek tagja, minden idők legjobb csapata, és ha rajta múlna, itt fejezné be pályafutását.
Az argentin világklasszis, aki már háromszor nyerte el az Aranylabdát elmondta, hogy nem volt szerencséje látni azokat a játékosokat és azokat a csapatokat játszani, amellyel őt és a csapatát összehasonlítják, ennek ellenére úgy érzi, a mostani Barcelona a legjobb és ebben Pep Guardiolának van a legnagyobb szerepe mert nélküle nem lett volna ő sem ilyen sikeres játékos. Messi szerint edzője minden egyes tette azt mutatja, hogy ő a világ legjobb edzője.
De azért emlékezzünk csak vissza, mi is volt a helyzet pár évvel ezelőtt a katalán együttesnél. Egy bizonyos Ronaldinho majdnem hogy ugyanezeket a szavak használva nyilatkozta, hogy Barcelonából szeretne visszavonulni, aztán nem sokkal később már a brazil bajnokságban focizgatott. Tehát sosem lehet tudni, vajon meddig viseli még Messi a Barca mezét, ahogy azt sem, vajon Guardiola marad-e a spanyol együttes vezetőedzője.