Petter Solberg nyerte a Portugál rali első szakaszát, mely egy aszfaltos szuperspeciál volt. A 3,27 kilométer hosszú szakaszon 0,1 másodperccel utasította maga mögé a Citroenes Sebastien Loeb-öt. A norvég a nagy sietségben még egy gumifalat is érintőre vett.
A 3. helyen Latvala és Hirvonen osztozott, ugyanis mindkettejük 0,7 másodpercet kapott Solbergtől. Ott Tanak ismét gyors volt, mely most az 5. helyre volt elég.
A Mini pilótája Armindo Araujo a hazai közönség nagy örömére a 7. leggyorsabb időt autózta. Nagyszerű teljesítménye után így nyilatkozott: „Fantasztikus volt, talán egy kicsit túlvállaltuk magunkat, de boldog vagyok. Magabiztos vagyok a ralival kapcsolatban. Nagyon sokan segít a hazai közönség, olyan mintha két navigátorom lenne.”
Evgeny Novikovnak kisebbfajta motorproblémái voltak a szakasz folyamán. Patrick Sandell pedig azt nyilatkozta, hogy megpróbálta kímélni gumijait a következő murvás szakaszokra.
Ez a szakasz egyfajta show volt, mely tömegeket csábított ki Liszabon utcáira. A szakaszon murva gumikkal és beállítással mentek, mivel ezt követően két murvás gyors következik. A szuperspeciál után nem lehet szervizelni, így az első szakasszal többet lehetett veszíteni, mint nyerni.
A csapatok most 200 km-t utaznak le délre Qurique-be a nap második gyorsasági szakaszára, mely egy 10,19 km-es murvás szakasz lesz. A mezőny helyi idő szerint 20:19-kor rajtol el.