Wenger és az érinthetetlen bírók

image

Arsene Wenger dühöng, mert az UEFA három európai kupameccstől eltiltotta, ráadásul 33 ezer fontot is fizetnie kell.
Az Arsenal-AC Milan BL-meccs után tett dühös megjegyzéseket a játékvezetőre Arsene Wenger, az angol együttes mestere. A szlovén Damir Skomina bíró persze mindent hűen lejegyzett a jelentésében, azt az UEFA láttamozta, majd három európai kupameccstől elmeszelte a túl drasztikus jelzőket használó francia edzőt, akinek ráadásként 33 ezer fontot is ki kell fizetnie.
– Az UEFA igen rossz útra lépett – nyilatkozta Wenger. – Elmondtam a véleményemet a szlovén bírónak, s úgy érzem, igazam volt. Ezek az emberek, a játékvezetők azt hiszik, hogy ők tabuk, tilos megszólítani őket, pedig a futball nem miattuk van, hanem a futballisták művelik. Ezt majd elmagyarázom egyszer Michel Platininek, az UEFA elnökének is. Nyelvi nehézségek nem lesznek, hiszen a honfitársam.
Wenger hozzátette, fellebbez a büntetése ellen.