Árboctörő volt az Ooops! Kupa

image

Német győzelmet hozott az Ooops! Kupa, a hazai kielzugvogel osztályszövetség első, március 31-i versenye. A Gárdony előtt kijelölt olimpiai pályán a szombat délutáni futamokon az Alfonz és Christl Huber házaspár hajója diadalmaskodott, második helyre az osztrák Wilhelm és Helene Schiessel futott be, míg harmadikként – törött árboccal – a Belley László-Gombár Zoltán duó ért célba.

A szokatlanul erős, 30-40 km-es szélben tartott viadalon a tervezett 4-6 futamból a szélsőséges időjárás miatt csak kettőt lehetett megtartani, 8 egység vállalta az indulást. A rajt után, az első futamban azonban az egyre erősödő, időnként 50 kilométeres szélben kiállt a tavalyi német bajnok hajó legénysége, egy osztrák páros és az egyik, idén felújított, 40 éves magyar vándormadár kormányosa is inkább a kikötőbe vitte hajóját.
A német, osztrák, olasz, svájci közös bajnokságban versenyző több száz hajó közül a magyar versenyen megjelent résztvevők a nehéz körülmények ellenére is jól érezték magukat. Nem utolsó sorban az esemény feltette a térképre a hazai kielzugvogel osztályszövetséget, megkezdődött a hivatalos kapcsolatok kiépítése, a résztvevők közül pedig többen kölcsönösen meghívták egymást a következő megmérettetésekre.

Forrás: Mózes Edit – GOLD Communications