Penge a vártnál sokkal jobban szerepelt a hétvégi versenyen!

image

Hétvégén a Csepel Plázában rendezték a Steel Egyéni Országos Bajnokság VII-ik fordulóját. A férfi mezőnyben a 70 induló között ott volt az OXXO Energy Drink versenyzője, Székely "Penge" Pál is:
 

„Mint azt az előzetesben megírtam, ez a verseny fontos lépcsője a felkészülésemnek és az új nyilammal való összeszokásnak. Első nekifutásra az volt a tervem, hogy jó játékot produkáljak. Arra azért nem gondoltam, hogy ennyire stabil és jó játékot mutatok az alig egyhónapos nyilammal a kézben. Egész nap 70 fölötti átlagot produkáltam, ami azt mutatja, hogy stabil a játékom. Engem is meglepett, de a csoportkörben ezt úgy értem el, hogy még leget sem veszítettem. Két 6-0-s mérkőzés után jutottam ki a 16-os főtáblára.
Önbizalmammal nem volt baj, hiszen 180-at, magas kiszálló és Bullos kiszállót is dobtam. Tax Tibor, ifjúsági világbajnokunk volt az ellenfelem, aki ellen főleg a kiszállók megdobásában jeleskedtem. Szinte minden duplát első nyílra dobtam meg, és így alakult ki a 6-2-es eredmény.
A 8 között már éreztem, hogy jó a játékom, de a hónapok óta kiváló formában játszó, ranglista második, Darányi Zoltánnal kerültem össze. Itt már két nyert szettre (szettenként 3 nyert legre) mérkőztünk. Az elejét nagyon álmosan kezdtem és az első leget 0-3-ra elveszítettem. Ilyenkor szokott jönni a görcsösség, ilyenkor keresem a hibákat a fogásban és a nyílban, a technikában.
Ez most eszembe sem jutott. Egyszerűen oda álltam, és dobtam egy nyolcvan feletti átlagú 3-1-es szettet. elveztem rettenetesen. Szinte minden körben megvolt a nagy Tripla (T19 vagy T20) és jöttek a kiszállók is. De azért Zolit sem szabad félteni. A következő szettben először mind a ketten elvettük a másik kezdését, kihasználva, hogy nem tudtunk a duplával mit kezdeni. Aztán jött egy nagyon gyenge legem. Szerintem az egésznap legrosszabb játéka volt tőlem (230 pontom maradt 6 kör után). De a következőben összekaptam magam, és egy érdekes 60-as kombinációval ( 5; Tripla 15; Dupla 5) kiegyenlítettem.
A mindent eldöntő legben én kezdhettem, de nem tudtam a helyzeti előnyömet kihasználni.  Összesen egy db triplával dobtam kevesebbet Zolinál és így én már nem dobhattam duplára. 1-2 ( 0-3;3-1;2-3 )
Végül az 5-ik helyen végeztem, és összességében rettentően elégedett vagyok a teljesítményemmel. Minden dobásommal egyre jobban és jobban összeszokom a nyilammal.  Az éles helyzetekben jól tudok koncentrálni és szinte érzem, hogy a nyíl oda repül, ahova kell! ( Pl.: a 3-ik szettben a Zoli 8 ponton állt, amikor én 120-on és egy  20, Tripla 20, Dupla20-al megnyertem a leget). 
Napról napra jobban kedvelem ezt a nyilat. Úgy érzem, hogy nem sokára újra elérem azt a formát, amit szeretnék. Az biztos, hogy újra számolni kell velem mindenkinek!!!