Indianapolisi tesztek

image

Az Indycar mezőnye a tegnapi nap folyamán Indianapolisban tesztelte az új ovál pályára szánt aero csomagot. A leggyorsabb ezúttal Marco Andretti volt, azonban a sebesség egyelőre elmarad a korábban vártaktól.
Az Indycar szervezői még korábban bejelentettek egy 1 napos tesztlehetőséget az Indianapolisi versenypályán, annak érdekében, hogy a pilóták valamint a mérnökök is jobban megismerhessék a szezonban 2 futamra szánt új aero csomagot. A tesztre minden csapatból egy versenyzőt invitáltak, kizáró ok volt, ha valaki újonc. A teszten egy motorgyártó kivételével mindenki részt vett és tesztelhette az új csomagot. A kimaradó fél pedig a Lotus volt, ugyanis az előző futamon mind Oriol Serviának mind Alex Taglianinak motorcserére volt szüksége, melynek következtében nem maradt elég erőforrása a cégnek arra, hogy részt vehessenek az Indianapolisi teszteken. A Lotus fejlesztésében oroszlánrészt vállaló Simona de Silvestro hangot is adott elégedetlenségének.
Ez az új aero csomag lényegesen különbözik az utcai versenyekre szánt kialakítástól.  A hátsó kerék mögötti panelrész nagyban megváltozott, más formát kapott. Ennek a résznek a célja az, hogy csökkentse a gyorsulás mértékét, ugyanakkora nagyban növelje a leszorító erőt. Ezen rész mellett a hátsó szárny is megváltozott, ugyanis sokkal kisebb és keskenyebb lett, növelve ezzel a sebességet. Az autók mondhatni megszépültek, ugyanakkor ezen formájukban az évben mindösszesen két alkalommal láthatjuk őket. A májusi Indy 500 futamon – valamint azok edzésein – illetve az év végi Fontanai futamon. Ugyan az évben még lesz három másik ovál pályás verseny is, azonban azokon a már eddig is látott valamint használt aero csomaggal fognak versenyezni.
Visszakanyarodva a tesztekhez, 9 pilóta személyében 495 kört tettek meg a 2,5 mérföldes versenypályán. A legjobb időt a korábban már majdnem győztes Marco Andretti könyvelhette el, mellyel magamögé utasította a nagy öreg Tony Kanaant. Ideje 41.1664 volt mely egy 218.625mph-es körnek felel meg. Később azonban elmondta, hogy is érte el ezt a nagyszerű kört.
Marco Andretti: „Meghúztak abban a körben”- utalt a szélárnyékra. „A legjobb idő, amit magamtól tudtam futni 216 mérföld/órás volt.”  Ezzel is jelezve, hogy még gyorsulni szeretnének. A csapatok a 225 mérföldes határt tűzték ki célul, melyet a májusi Indy 500-as futamra szeretnének elérni.
Később Will Philips a fejlesztésért felelős alelnök elmondta vélekedését: „Ez a hiányzó pár mérföld/óra akkor lesz meg, amikor az Indy 500-as hetében az autókat a pályához állítják.” Később hozzátette: „A beállítás melyeket most alkalmaztunk, lesznek azok melyekkel az Indy 500-as futamra is visszatérünk.”
Helio Castroneves is nyilatkozott a tesztekről: „Mint mindenhol máshol itt is előbb utóbb fejlesztened kell, most éppen ezt tesszük. Nem kérdés az autó más, mint a tavalyi volt, de ez érthető, mivel már igencsak megszoktuk a korábbit.”
Tony Kanaan is elmondta véleményét: „Jó munkát végeztek a fejlesztésekkel,90%-al jobb vezetni. Ezek az autók szélesebbek és sokkal nagyobb a turbulencia körülöttük”
Időeredmények:
1. #26 Marco Andretti (C) 218.625mph 41.1664s (51 kör)
2. #11 Tony Kanaan (C) 218.439mph 41.2014s (68 kör)
3. #10 Scott Dixon (H) 218.094mph 41.2666s (56 kör)
4. #3 Helio Castroneves (C) 216.942mph 41.4857s (56 kör)
5. #4 JR Hildebrand (C) 216.641mph 41.5434s (45 kör)
6. #18 Justin Wilson (H) 213.753mph 42.1046s (64 kör)
7. #14 Mike Conway (H) 212.767mph 42.2997s (65 kör)
8. #15 Takuma Sato (H) 212.573mph 42.3384s (57 kör)
9. #20 Ed Carpenter (C) 207.518mph 43.3697s (33 kör)