Artner Tamás: Óriási eredményt értünk el

image

Megőrizte tavaszi veretlenségét a Haladás csapata miután talpra állt a Videoton ellen.
Kétgólos hátrányból állt fel a Hali a bajnoki címvédő ellen a tegnapi mérkőzésen.
Tavasszal még mindig nem talált legyőzőre a szombathelyi alakulat miután kétgólos hátrányból is pontot tudott menti a csapat. A Videoton így nem tudott élni a lehetőséggel hogy a listavezető Debrecen csupán döntetlent ért el a hétvégén. Artner Tamás a Haladás szakvezetője elégedetten értékelte a mérkőzést, amit a klub hivatalos honlapja nyilvánosságra is hozott.

„Gratulálok a Videotonnak, ma az egyik legjobb magyar csapat ellen játszottunk, amely egy kiválóan felkészített együttes. Úgy érzem azonban, hogy mi is jól felkészültünk a Videotonból, nem tudtak meglepni bennünk. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem volt a fehérváriaknak gyenge pontjuk, a balhátvéd mögé belőtt labdákkal azért igyekeztük meglepni őket. Ezen kívül időszakos letámadással is megpróbálkoztunk, mind az első, mind pedig a második félidőben sikerült ezt megvalósítanunk, azt hiszem jól jöttünk ki ebből. A játékosaim magukévá tették azt a gondolatot, hogy soha nem adom fel. Egyre több fiatal számára adok lehetőséget, ma például Ugrai Roland élt is a lehetőséggel. Kulcsár beállításával új impulzust adott a csapat számára, olyan játéktudással rendelkezik, olyan helyzeteket képes kialakítani, amelyre csak kevesen. Óriási eredményt értünk el, nagyon remélem, hogy a bajnokság végén sikerül szép pozícióban végeznünk.”