Az utolsó felvonásban 2:2 után a japán veterán sorozatban három játékot nyert, és 5:3-nál két meccslabdája is volt saját szervájánál, ám a magyar ismét brékelt, és a következő négy gémet besöpörve hozta a mérkőzést. A találkozó 2 óra 17 percig tartott.
A csapattól az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a világranglistán jelenleg 67. magyar teniszező az összecsapás elején nem találta meg a játék ritmusát.
"Date remekül kiszámította az ütéseimet, szokásának megfelelően nagyon laposan játszott, a labda pedig alig pattant fel ezen a borításon" – mondta Babos. "Így nem tudtam azt a játékot játszani, amire korábban készültünk, képtelen voltam megtámadni az ellenfelem ütéseit. A második szett elején már kezdtem megtalálni a játékomat, a vége felé pedig már bátrabb is voltam. Kiismertem a játékát, felvállaltam a váratlan dolgokat, ezekkel pedig megzavartam a japánt."
Babos elmondta, hogy a harmadik szettben a labdacsere néhány percre elbizonytalanította. "Date ekkor ismét nagyon jól teniszezett, újra brékelt, pedig jól adogattam, de 3:5-nél két nyerő ütéssel hárítottam a meccslabdáit. Utána pedig már viszonylag könnyen brékeltem ismét."
A második fordulóban az ötödik helyen kiemelt észt Kaia Kanepi (34. a világranglistán) vagy az ausztrál Anastasia Rodionova (94.) lesz Babos következő ellenfele.