Húsvét Hockenheimben

image

Húsvét hétvégi hagyomány Hockenheimben az 1000 km-es Endurence verseny, mely a múltbeli szabályokat megtartva egyedi feltételek elé állítja a versenyzőket. A Wunderlich GmbH csapatának köszönhetően Viktor is kipróbálhatta magát ezen a versenyen.

Az egynapos verseny két részből tevődik össze. A két fős csapatoknak először 200 kört kell teljesíteniük megadott idő alatt, egyfajta selejtezőként. Azon csapatok, melyek ezt végrehajtották, vehetnek részt a 14 körös sprintversenyen, amit a pilótacsere fűszerez meg. A cserét minden alakulat a táv felénél, azaz a hatodik, hetedik vagy nyolcadik körben kell, hogy lebonyolítsa.

Viktor egy BMW 1000 RR Naked Bike nyergében kapott lehetőséget a megmérettetésre, csapattársa a német Filip Altendorfer volt. A mezőnynek nem kedvezett az időjárás, mivel a hőmérő higanyszála a délelőtt folyamán nem kúszott 5 fok fölé, és az eső is esett. Viktor ilyen körülmények között ismerkedett a motorral és a pályával.

Az esőben több pilóta padlót fogott, egyik úgy felolajozta a pályát, hogy a betoncsíkot gépekkel kellett takarítani, ez természetesen piros zászlóhoz vezetett. A körülményekre való tekintettel a rendezőség lerövidítette a verseny első felét, megadott idő alatt 100 kört kellett teljesítsen minden csapat.

Viktorék a 100 kört abszolválva várták a le mansi rajtot. A szabályok szerint a pályán és a box utcában csapatonként a két versenyző és motorjuk lehet, mindenki más a nézőtérre szorult. Így lehet az, hogy a rajtnál bőrruhások fogják bőrruhásoknak a motort.

Filip a rajtot kiválóan elkapta, az első körökben vezette a mezőnyt. A második helyről kiállva adta át a motort Viktornak, aki csapattársával azonos köridőket futva test-test elleni harcban motorozott a leintésig. Harmadikként ért célba a Wunderlich BMW-vel.

Kispataki Viktor: "Örülök, hogy megismerhettem egy új pályát és ezt a több évtizedre visszatekintő versenyt. Szerettünk volna nyerni, de az időjárási körülmények bezavartak, így nem találtuk meg a legjobb beállításokat."

A csapat bár a győzelemben reménykedett, elégedettek az eredménnyel. Több tesztelési lehetőségre lett volna szükség az élen végző csapat legyőzéséhez.

Viktor jövőhétvégén ismét egy BMW nyergében mérettetik meg a Bol d’Oron, a Schubert Motors tagjaként.

Forrás: Viktor management