Táncsport – Magyar aranyak Szlovéniában

image

Magyar győzelemmel ért véget a Ljubljana Open standardversenye. A kétszeres Világjátékok-résztvevő László Csaba új partnerével, Páli Viktóriával, megnyerte első nemzetközi versenyét.

A magyar páros a dobogón az olasz Pasquale Nudo, Yulia Saykina kettőst, és a bronzérmesként záró szlovén Matej Kralj, Spela Kralj duót utasította maga mögé. László Csaba december óta dolgozik együtt Páli Viktóriával, és a szlovén verseny előtt a 33. helyen álltak a világranglistán.
"Hosszú felkészülés után érkeztünk Szlovéniába, rengeteg információ van még, amit fel kell dolgozzunk, és be kell gyakorolnunk. A következő versenyünk a standard Európa-bajnokság lesz Koblenzben" – mondta az eredményhirdetés után László Csaba.
A Ljubljana Openen a junior latin kategóriában is magyar győzelemnek tapsolhatott a közönség: Hatházi Ádám és Nika Stefanic ugyanis nem adta alább az aranyéremnél.

Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálat