Irány az EB-selejtező – Németh Lajos összefoglalója Pordenonéból

image

Harmincadik alkalommal rendezték meg Olaszország egyik legnagyobb utánpótlás seregszemléjét. Ebben az évben az 1993 január elseje után született játékosokból álló csapatok vehettek részt. Hazánkat az 1994/95 és az 1993/94 születésű női és férfi junior válogatottak képviselték. Mindkét csapatunk az április 11-15. közötti EB selejtezőre való felkészülésként vett részt.

A fiúk többsége (8 játékos) két évvel fiatalabb, mivel a Szövetség Szakmai Kollégiuma úgy döntött, hogy az idei selejtezőn a következő generáció tehetségeit kell „menedzselni”. A lányok esetében is több olyan ellenfél volt, ahol egy évvel idősebbek szerepeltek. A tornán 16-16 női és férfi csapat vett részt. A hölgyeknél részt vett a mieinkkel hasonló korú Svájc, Svédország, Anglia, Hollandia, Szlovénia, a fiúknál Anglia, Olaszország, Svédország és Hollandia válogatott.

ropi.jpg

A csoportküzdelmek során három játszmát játszottak a csapatok és minden megnyert játszma egy pontot ért. A lányok Koper csapata ellen 2:1 arányban vesztettek, úgy, hogy az első játszmában 24:19-re vezettünk. Ezt követően Svédország válogatottját jó játékkal 2:1 arányban sikerült legyőzni. Az első nap utolsó mérkőzésén az Aurora Treviso ellen 3 játszmát kellett volna nyerni azért, hogy a csoport első két helyén végezzünk. 2:1 arányú győzelmünk azt jelentette, hogy a csoport harmadik helyén végeztünk, így a továbbiakban a 9-12. helyért játszhattunk.
Sajnos ezen a „szinten” már nem a legjobbakkal küzdhettünk. Elsőnek Anglia válogatottját 3:0 arányban, majd Baden Würtenberg tartományi válogatottját 3:1 arányban sikerült legyőzni. Csapatunk egy vereséggel a 9. helyen végzett. Az EB selejtezőre való felkészülést jól szolgálta a tornán való részvételünk. A nyitásaink és a támadásaink elfogadhatóak voltak. A nyitásfogadásunk viszont nem minden esetben volt jónak mondható. Jó lehetőség volt arra, hogy a különböző csapatszerkezeteket, játékelemeket gyakoroljuk.
Férfi – fiú – csapatunk a csoportküzdelmek során magabiztos játékkal szerezte meg az első helyet. Első mérkőzésükön 2:1 arányban az olasz Agora együttesét, majd 3:0 arányban a bolgár Várnát. Ezt követően ragyogó játékkal 2:1-re verte az olasz válogattat. A legjobb nyolc között először az olasz Futura Cordenons juniorjaival találkoztak és győztek 3:0-ra és ezzel a legjobb négy közé jutottak. Az elődöntőben a világhírű Sísley Treviso junior csapatától magas színvonalú mérkőzésen 3:1 arányban szenvedtek vereséget így az utolsó napon a harmadik helyért játszhattak. Az ellenfél a hasonló korosztályú holland válogatott volt, akik a B selejtezőn is ellenfelünk lesz. Ezen és az ezt megelőző mérkőzésen hátsérülése miatt Gergye Roland nem játszott, ezért a csapat szakmai vezetése úgy döntött, hogy az EB selejtezőn való szereplése fontosabb. Szoros – döntő játszma 15:13 – 3:2-re nyertek a hollandok. Ezzel a fiatal magyar válogatott a negyedik helyen végzett, ami igen szép siker. Elsősorban rutintalanságuknak tudható be az, hogy nem a döntőt játszották.
A junior EB selejtezőre utazók:
Nők: Bánlaki Mária, Borsos Lili, Czina Kata, Fábián Fanny, Gerendeli Dóra, Gubicza Laura, Ilyés Bettina, Nagy Kitti, Pintér Andrea, Stefanik Orsolya, Szabó Adrienn, Szpin Renáta, Németh Lajos és Csizmadia Szabolcs edzők és Both Júlia masszőr
Férfiak:
Blázsovics Péter, Bozóki Bence, Gebhardt Áron, Gebhardt Norbert, Gergye Roland, Krupánszki Olivér, Pádár Krisztián, Rása Alex, Sow Ábrahám, Tigyi Tamás, Török Roland, Buzek László és Tomanóczy Tibor edzők, Hankóczi Zsolt masszőr