Wéber: ki kell hagynom Marrakesht!

image

Gondolhatjátok, milyen megfontolt döntés kell ahhoz, hogy az ember kimondja, hogy a további európai futamok anyagi biztonságának érdekében, ki kell hagyni a soron következő futamot. Sajnos, most ez történt, de a közeli szlovák, magyar, osztrák futamon újra szól a hatlövetű!

A BMW Motorsport szakemberei arra hívták fel a figyelmünket, hogy az utcai pálya után, a magas kerékvetők miatt, gyakorlatilag, minden futómű elemet fel akarnak újítani a következő futam előtt, és nem ingyen. Tavaly itt nem jártunk, így ez a probléma csak most merült fel. Ezzel a horribilis költséggel nem számolhattunk még egy autóra sem, hát még kettőre.
Aztán, emlékeztek, az első és a második futamon is komoly gondok adódtak műszaki fronton Wéber autójával. A monzai motorcserével indult a kaland, aztán, futómű „egyengetés” a nagy küzdelemben, aztán valencia, majd a teljes összeomlás. Ez, önmagában is kiüt egy ambiciózus versenyzőt, hát még egy csapatot, amely, tökéletes autót szeretne adni a küzdelembe, és ebben a tudatban tolja azt ki a rajtrácsra. es tessék. Ez a vége. ertelmetlen lenne keresni a felelősöket az egyes esetekért, most ugyanis helyt kellene állnunk anyagi fronton is, de ez most azt jelentené, hogy a váratlan kiadásokkal Wéber európai programja kerülne veszélybe, ami nem lenne jó, különösen a közeli futamokon. Eredetileg, mi is az európai futamokra jelentettük be Gábort, de valahogy a szervezők is, ezt a marokkói futamot európaiként kezelik. Közben, ez a legdrágább nekünk, nevezőknek, minden tekintetben. Beszéltem Gáborral, reálisan nyilatkozott a döntésről:
„Azt utolsó pillanatig nem tudtam elengedni ezt a futamot, még pénteken is lehetséges támogatókkal tárgyaltam. Azt érzem, hogy jövőre növekszik majd a mozgásterem, de ilyen gyorsan, képtelenség betömni ezt a kátyút, nincs mese, át kell lépnünk. Beszéltem Zolival, a csapattal, a tönkrement alkatrészek felújítása, időben megint nagyon feszes lenne, de főleg, őrült drága. Már a részszámlák is sokkolóak, bár, egy szűkebb keretrendszerben számoltunk ugyan töréssel, de ez kicsit erős, ami most a nyakunkba szakadt. Aztán ez a kötelező felújítás végleg betette a kaput. Nem akarom kockáztatni a magyar futamot, és leginkább a szurkolóinknak elérhető nagydíjakat, és ezek Afrika után következnek csak. Felkészülünk inkább ezekre kis levegőhöz jutva, van mit végiggondolni, nagyon nem erre számítottam, és még a szerencse sem állt mellettünk. Norbi beállításai nekem nem fekszenek, ez várható volt, de a „saját BMW” megtalálása még várat, bár közelítünk körről-körre.”
Azt hiszem, mindent megtudtunk, minden egyéb kérdés fölösleges, sejtjük, hogy fájdalmas volt kimondani, szembesülni vele. Ugyanakkor felnőttünk, és így tudunk felelős döntéseket hozni. A mostani helyzetben, ezt az autót nem szabad beküldeni a marokkói pokolba, ahol két betonfal között indul a flipper. Egy eredményes hétvégéhez teljes egyensúly kell versenyző és autó között. A kötélen már nem táncolhatunk!