Vermaelen: Jövőre még jobbak leszünk

image

Az Arsenal jelenleg harmadik a Premier League-ben, de a belga védő szerint van még feljebb is számukra.
Az Ágyúsok nagyszerű tavaszt produkáltak eddig a bajnokságban, melynek köszönhetően már ott van a Bajnokok Ligája indulást érő harmadik helyen.
A londoniak holnap továbbnövelhetik pontjaik számát, mivel az ellen a Wolwerhampton ellen lépnek pályára, mely legutóbbi 10 mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni, míg ők az elmúlt nyolc összecsapásukból csak egyet buktak el, a többit pedig kivétel nélkül megnyerték.
Thomas Vermaelen, az Arsenal védelmének oszlopos tagja elsősorban nem a soron következő bajnokiról beszélt, hanem a távolabbi célokról. "Bebizonyítottuk, hogy bárkit meg tudunk verni, viszont nem elég kiegyensúlyozott a formánk, ami egy bajnokság megnyeréséhez elengedhetetlen" – mondta a belga bekk. "Nagyszerű érzés volt zsinórban hét mérkőzést megnyerni, ráadásul a QPR elelni vereséget követően ismét egy fontos összecsapáson tudtunk diadalmaskodni a Manchester City ellen" – nyilatkozta Vermaelen, aki az interjú végén továbbfényezte a csapatot: "Ha mindenki egészséges, akkor kiváló együttest alkotunk, és képesek vagyunk felvenni bárkivel a versenyt."