24 órás Bol d’Or Kispatakival

image

Magyarország ismét képviselve lesz a legendás Endurance versenyen. Viktor a német TSV Völpke by Schubert Motors színeiben, egy BMW 1000 RR nyergében versenyez.

Csapattársai Udo Reichmann és Filip Altendorfer, akivel húsvétkor Hockenheimben versenyzett egy alakulatban. A fiúk a Superstock Világkupa mezőnyében lesznek értékelve, ami azt jelenti, hogy a versenymotor blokkja széria, és az első illetve hátsó keréken nincs gyorscserélő.

Szerdán teljesítették első köreiket a magny-coursi pályán, melyet mindhárman ismertek. A 2012-es versenymotorok a helyszínen állnak össze, miközben a srácok is keresik a közös nevezőt, hiszen ugyanazzal a motorral kell majd, hogy tudjanak mindhárman gyorsan menni.

Az időjárás pillanatnyilag, és az előrejelzések szerint nem kegyes az Endurance Világbajnokság mezőnyéhez. Esténként 0-5 fok, nappal maximum 12 fok és eső várható. Így érthetően a versenyzők között a leggyakoribb téma, hogyan vészelik majd át a 24 órás viadal hajnalát. Vicces de sajnos nem megvalósítható ötletek születtek már a kézfejek melegen tartására, arra a közel 60 percre, amit egyhuzamban a pályán töltenek.

Kispataki Viktor: „Örülök, hogy idén harmadszor vehetek részt a 24 órás Bol d’Or versenyen. Célom hogy a kockás zászló vessen véget a futamunknak, és kategóriánkban minél előrébb végezzünk. A csapat szimpatikus és a motorban is látom a lehetőséget, hogy szombatig ütőképes versenymotorrá váljon.”

Csütörtökön kezdődnek a hivatalos edzések, melyek támpontot adnak majd milyen mezőny állt össze idén, és hova várható a TSV Völpke by Schubert Motors.

Forrás: Viktor Management