Súlyemelő Eb – Három ezüstérmet nyert Nagy Nikoletta

image

Három ezüstérmet nyert Nagy Nikoletta a törökországi Antalyában zajló súlyemelő Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján, a nők 63 kg-os kategóriájában.
A 28 esztendős ózdi versenyző – hat kifogástalan gyakorlattal – szakításban a 90 és a 93 után a 94 kg-mal is elbánt, majd lökésben sikerrel küzdötte le a 111, a 114 és a 116 kg-os terhet is. Ezzel összetettben 210 kg-ig jutott, ami – akárcsak fogásnemenként – második helyet ért számára. Nagy tavaly ugyanilyen összteljesítménnyel ötödik volt a kazanyi Eb-n.
A súlycsoport másik magyar indulója, Szilágyi Kinga – a mezőny legfiatalabb tagjaként – szintén hat jó fogást mutatott be, számára a 66 és 85 kg-os fogásnemi eredmény, és az összetettbeli 151 kg egyformán a 18. helyre volt elegendő.
A részletekről a helyszínről beszámoló Dobos Imre, a magyar szövetség elnöke úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a csütörtöki siker után további érmeket vár a magyaroktól. 
A 63 kg Eb-címét szakításban, lökésben és összetettben is a hazaiak versenyzője, az immár négyszeres kontinensbajnok Sibel Simsek szerezte meg 225 kg-os összteljesítménnyel.
    nők 63 kg, összetett, Európa-bajnok:
    ————————————
   Sibel Simsek (Törökország) 225 kg (szakítás: 100 kg/lökés: 125 kg)
2. Nagy Nikoletta 210 (94/116)
3. Neshlihan Okumus (Törökország) 208 (93/115)
…18. Szilágyi Kinga 151 (66/85)
    szakítás:
   Simsek 100 
2. Nagy 94 
3. Ljudmila Bril (Bulgária) 93 
…18. Szilágyi 66 
    lökés:
   Simsek 125 
2. Nagy 116 
3. Okumus 115 
…18. Szilágyi 85