Egervári kihirdette a ligaválogatott keretét

image

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az OTP Bank Ligában játszó futballistákból álló ligaválogatottjának keretét.
A gárda április 24-én a Róth Antal vezette U21-es csapattal találkozik, majd májusban egy nemzetközi összecsapáson vesz részt.
   
„Mivel az Európa-bajnokság miatt az UEFA nem biztosít március-áprilisban nemzetközi mérkőzésnapokat, lehetőség adódott, hogy életre hívjuk a ligaválogatottat, és két felkészülési mérkőzést szervezzünk az itthon pallérozódó, és hétről hétre kiemelkedő teljesítményt nyújtó labdarúgóknak – mondta az MLSZ honlapjának Egervári Sándor. – Ez tekinthető egyfajta felzárkóztatási lehetőségnek a számukra, hiszen ők azok a játékosok, akik már kopogtatnak a válogatott előszobájának ajtaján, ezért szeretnénk biztosítani számukra a bizonyítási lehetőséget.”
   
„A keretbe több U21-es válogatott játékost is szerettünk volna jelölni, de Róth Antallal egyeztetve abban állapodtunk meg, hogy az egymás elleni mérkőzésen ők még a korosztályos csapatban szerepelnek majd” – tette hozzá a szakember.
   
A ligaválogatott kerete:
    kapusok:
Csernyánszki Norbert (MVM Paks), Rózsa Dániel (Haladás Sopron Bank)
    védők:
Nagy Zoltán (DVSC-TEVA), Fehér Zoltán (Győri ETO), Lipták Zoltán (Újpest FC), Balogh Béla (Kecskeméti TE), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Debreceni András (Budapest Honvéd), Korhut Mihály (DVSC-TEVA), Mohl Dávid (Kecskeméti TE)
    középpályások:
Dudás Ádám (Győri ETO), Kulcsár Dávid (Ferencváros), Varga József (DVSC-TEVA), Pátkai Máté (Győri ETO), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Sándor György (Videoton), Koltai Tamás (Győri ETO), Halmosi Péter (Haladás Sopron Bank)
    támadók:
Lencse László (Kecskeméti TE), Nikolics Nemanja (Videoton), Horváth Zsolt (PMFC), Hrepka Ádám (MVM Paks)