Döntetlent ért el az olaszok ellen az U18-as válogatott

image

Mészöly Géza együttese 1-1-es döntetlennel zárt az olaszok egy évvel idősebb játékosokból álló csapata ellen.
 
Az olaszok 19 éves játékosokkal érkeztek Telkibe, közülük többen már rendszeresen játszanak a Serie C felnőtt csapataiban. A mieink számára a mérkőzés az őszi Eb-selejtezőre való felkészülés egyik újabb állomása volt, csapatunk a Banai Dávid – Botka Endre (Csató Martin, 81.), Szilvási Péter, Csikortás Dávid, Hangya Szilveszter – Kocsis Gergő (Szedlár Zoltán, 61.), Pintér András (Halmai Ramón, 81.), Kleinheisler László – Vankó Imre (Karacs Péter, 61.), Szenes Bence (Tóth László, 72.), Bese Barnabás (Kaiser László, 72.) összetételben szerepelt a találkozón.
 
Küzdelmes, kiegyenlített mérkőzést játszott a két válogatott, az első helyzet a mieink előtt adódott, a 18. percben egy bal oldali akció végén Bese Barnabás közeli lövését védte az olasz kapus. A 24. percben egy labdaszerzés után gyors kontrát vezettek az olaszok, Jonathan Tocchetto két védő között kilépve a 16-osig vezette a labdát, majd Banai Dávid mellett a jobb sarokba lőtt (0-1). A kapott gól után támadóbb szellemben kezdett futballozni a magyar válogatott, a 41. percben a Bese Barnabás ellen elkövetett szabálytalanságért büntetőhöz jutottunk, a tizenegyesből Szenes Bence a jobb alsó sarokba lőtt (1-1).
 
A szünet után is kiegyenlített volt a játék, olyannyira, hogy a csapatok nem jutottak el  komolyabb helyzetekig, a találkozó végül 1-1-es döntetlennel zárult.
 
– Idősebb korosztály ellen játszottunk, és a meccs elején érezhető volt, hogy a felnőttek között edződő olaszok tempóját nehezen vették fel a játékosaim – mondta Mészöly Géza. – Később át tudtuk venni a irányítást, kezdeményezőbbek lettünk, de a teljes meccset tekintve többet vártam a csapattól. Az eredményt jónak tartom, de látszik, hogy sok munka vár még ránk az Eb-selejtezőkig.