Stieber kölcsönben folytathatja

image

A Mainznál elkezdődtek a következő idényre való tervezgetések, miután a csapat már matematikailag is bebiztosította a bentmaradást.
 
A német együttes sportigazgatója, Christian Heidel elárulta, hogy létszám csökkentést terveznek a nyári átigazolási időszakra, mivel úgy gondolja, hogy túl sok játékosuk van, így lesznek olyanok, akik kölcsönben folytatják, illetve olyanok is, akik elhagyják a klubot. Stieber Zoltán azok közé tartozik, akik nem kaptak sok játéklehetőséget, így valószínűleg kölcsön fogja adni a Mainz. A klubigazgató tisztában van azzal, hogy jó játékosról van szó és folyamatosan játszania kéne, ahhoz, hogy tovább fejlődhessen:
 
„Nem tervezünk nagy változásokat, de olyan átigazolási időszakot még nem láttam, amikor ne történt volna semmi. Az biztos, hogy egy kicsit karcsúsítani fogunk a kereten, amely egy picit felduzzadt. Meg kell nézni, kinek mennyi bevetése volt, és kinél áll fenn az a veszély, hogy kevesebb lehetőséghez jut a jövőben. Az edző ezt részletesen ki fogja elemezni. Lehetnek olyanok, akiket eladunk, és olyanok is, akik kölcsönben távozhatnak. Stieber Zoltán lehet az egyik ilyen. Az esetében azt tudom mondani, hogy nem változott az a nagy versenyhelyzet, amivel meg kell küzdenie, és szüksége van a rendszeres játéklehetőségre, ami itt a jelek szerint nincsen biztosítva a számára. Kétségtelenül komolyan fontolóra kell vennünk, hogy mit teszünk, és el kell gondolkodnunk erősen egy kölcsönadásról is” – Összegezte gondolatait a sportigazgató.