Döntőt játszik mindkét U16-os válogatottunk

image

A Moldovában és Kazahsztánban szereplő U16-os csapatunk is kiharcolta a döntőbe jutást keddi mérkőzésén.
 
A bő keret egyik fele ma kezdte meg szereplését a moldovai nemzetközi tornán, a Szepessy László irányította együttes a házigazdák elleni mérkőzésen 1-1-es végeredmény után tizenegyesekkel harcolta ki a döntőbe jutást. A mieink az Ordasi Gergő – Milkó Dániel (Baglyas Mátyás, 73.), Molnár Milán, Hajdár Dániel, Havas Attila – Márkvárt Patrik (Timkó István, 46.), Bedi Noel (Murai Márk, 35.), Lenzsér Bence (Szabó Ádám, 43.) – Molnár Tamás (Pintér Nikola, 53.), Németh Erik (Tóth Patrik, 45.), Takács Krisztofer összeállításban szerepeltek a moldovai szövetség modern edzőközpontjában rendezett találkozón.
 
A nyári hőségben, műfüves borítású pályán lejátszott meccs 7. percében Németh Erik góljával szereztünk vezetést, két perccel később azonban megfogyatkozott a csapat, Havas Attilát kiállította a játékvezető. Az emberelőnyben játszó hazaiak átvették az irányítást, de hiába birtokolták többet a labdát, az első félidőben nem sikerült gólt szerezniük. A fordulás után gyorsan megszületett az egyenlítő találat, de a mieink szervezetten folytatták a játékot, nem adták fel a gólszerzés lehetőségét sem, és 1-1-es döntetlennel zárták a találkozót. A továbbjutásról tizenegyesrúgások döntöttek, míg mi értékesítettük mindhárom büntetőnket, addig a moldávok egyik lövését Ordasi Gergő védeni tudta, ezzel a magyar válogatott jutott be a döntőbe, ahol a román-ukrán meccs győztesével mérkőzik meg.
 
– Nagy fegyvertény, hogy hetven percet emberhátrányban játszva, harminc fokos melegben, műfüves pályán sikerült továbbjutnunk a hazaiak ellen, akik sok passzra épülő, ügyes focit játszottak – értékelt a lefújás után Szepessy László. – A gyerekek minden elismerést megérdemelnek, mert végig bíztak a sikerben, és jól védekezve, helyenként szép megoldásokat bemutatva kivívták a továbbjutást. Bár támadásban voltak pontatlanságok, megérdemelten jutottunk a döntőbe.
 
A moldovai meccsel párhuzamosan a Kazahsztánban szereplő együttes harmadik csoportmeccsét játszotta le, a Türkmenisztán elleni összecsapáson Pisont István a Koszech Kristóf – Gazdag Dániel, Kecskés Ákos, Nagy Ádám, Hutter Máté (Barna Szabolcs, 47.) – Vida Máté, Rácz Barnabás, Koszta Márk (Zsótér Donát, 47.)- Bölcsföldi Milán (Lukács Richárd, 63.), Bartos Julián, Schrammel Ádám (Grabant Bence, 63.) összetételben szerepeltette együttesét.
 
Az első két meccsen gólt sem kapó magyar válogatott ezúttal hátrányba került, a türkmén csapat ellen csak a hajrában sikerült megszereznünk az egyenlítő gólt. Az első félidő közepén az ellenfél egy kapuskidobás után kapott szabadrúgást (a játékvezető úgy látta, hogy Koszech Kristóf keze kilógott a tizenhatos vonalán túlra a dobás pillanatában), a türkmének ebből szereztek vezetést. A mieink a folytatásban óriási fölényben játszottak, a labda alig jött át a magyar térfélre, mégis csak négy perccel a meccs vége előtt sikerült egyenlítenünk, ekkor Zsótér Donát 18 méterről, szabadrúgásból talált a hálóba, kialakítva az 1-1-es végeredményt.
 
A magyar válogatott két győzelemmel és egy döntetlennel megnyerte a csoportot, így holnap az első helyért játszhat Irán ellen.
 
– Labdabirtoklásban végig hatalmas volt a fölényünk, de az ellenfél egy furcsa játékvezetői ítélet után megszerezte a vezetést, és onnantól kissé kapkodóvá, idegessé  vált a játékunk, csak a második félidőre zökkentünk vissza a megfelelő ritmusba. Nagyon nehéz volt feltörni a türkmének zárt védekezését, és bár megvoltak a helyzeteink, a hajráig kellett várni az egyenlítésre. A döntőt a harmincezres almati városi stadionban játsszuk, egy nagyon szenvedélyesen, lelkesen játszó, és igen veszélyes iráni csapat ellen – nyilatkozta a meccs után Pisont István szövetségi edző.