Újoncok csatája

image

A két másodosztályból feljutott gárda, a Diósgyőr és a Pécs is remekelt ősszel. Valósággal szárnyaltak az újoncok, és végül a tabella ötödik illetve hatodik helyét kaparintották meg. A tavasz azonban már koránt sem olyan fényes egyik oldalon sem.
 
Egymást múlják alul a csapatok, és csak annak köszönhetik, hogy két helyet rontottak a gárdák, hogy a többiek sem tudnak kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani a tabella középső régiójában. Most egymás ellen javíthatnak, ami ugye értelemszerűen csak egyik csapatnak sikerülhet, hiszen a döntetlennel egyikük sem lenne kint a vízből. A Pécsnél a prémium a tét, hiszen az utolsó négy körben 10 pontot kell szereznie a Baranya megyei gárdának, ha a futballisták szeretnék megkapni a szezonvégi bónuszt. Miskolcon télen még az Európa Ligáról beszéltek, és ha nem szeretnének nagyobb égést, akkor a hátralévő meccseken illenék mutatni valamit abból, amit ősszel is láthattunk a piros-fehérektől.
 
Mi egy hangyányival esélyesebbnek tartjuk a PMFC-Matias gárdáját, de csak azért mert Bajzát Péterék játszhatnak hazai pályán. Amelyik csapat győztesen vonul le a pályáról, az egy lépést tesz szezonja megmentése felé.