Szabó megajándékozta Buttont

image

Szabó Krisztián az autókrossz rejtelmeiről társalgott Jenson Buttonnal. Hogy miért éppen ez volt a téma? Mert a Formula-1-es világbajnok erről kérdezte a kétszeres junior Európa-bajnokot.
 
A helyszín Budapest belvárosa, az esemény a Vodafone Belvárosi Nagydíj, amelynek keretében a McLaren pilótája a 1.6 kilométeres pályán száguldott a Bazilika és a Parlament között. S persze, nemcsak ő autókázott a belvárosi utakon, hanem a hazai autósport kiemelkedő egyéniségei is, köztük a Felix Promotion menedzseriroda által képviselt Szabó Krisztián. Az alkalmi pálya mentén a becslések szerint százezer rajongó tapsolt és drukkolt, úgyhogy mindenki számára hatalmas élmény volt a május 1-jei show.
 
„Nagyon nagy hőség volt, ez azonban szerencsére nem riasztotta vissza a nézőket – élvezet volt ennyi ember előtt autózni. Úgy meg aztán pláne, hogy tudtuk, az eseményt közvetíti a tévé, szóval sokkal, sokkal több emberhez eljutott az esemény” – mondta Szabó, aki azon szerencsések közé tartozott, akik a felvonulás végén (az autósok egyébként háromszor két kört tettek meg a versenypályává avanzsált aszfaltcsíkon) találkozhattak Jenson Buttonnal. Egy festményt adott át neki: Garay-Nagy Norbert művét a Lánchídról, amely tetszett a brit pilótának, csakúgy, mint a gumifüstöltetés.
 
„Button a sportágamról kérdezett, s amikor mondtam, hogy autókrosszozom, elmondta, hogy a Bajnokok Tornáján próbált ki először egy ilyen buggyt és nagyon nehéz volt vezetni, de azért persze élvezte. Váltottunk még néhány szót a sportágról, aztán átadtam a festményt, ami nagyon tetszett neki” – mondta Szabó Krisztián, akinek sűrű hétvégéje volt. Mivel az autóját kiállították az Erzsébet-téren, azzal nem versenyezhetett, de hogy ne essen ki a ritmusból, elindult a ralikrossz országos bajnokság nyitófutamán, amelyen hatodikként végzett. A döntőben technikai gond volt az autóval, de bemelegítésnek, ismerkedésnek nem volt rossz, ám az is biztos, legközelebb jobb autót bérel majd a csapat.