Grosjean volt a leggyorsabb a zárónapon

image

Ismét Romain Grosjean volt a leggyorsabb a 2008 után megrendezett szezon közbeni teszten. Szerdán Kamui Kobayashi be tudta állítani a francia pilóta eredményét, de a csütörtöki zárónapon a Lotus pilótája tisztán Sebastian Vettel előtt végzett, a harmadik Fernando Alonso lett, aki végül balesete után újra pályára tudott gurulni.
Kétségtelen, a Ferrari folyamatos beszédtémát szolgáltatott a teszt során és ez csütörtökön is így volt; az olasz csapat, közel nyolc tizedmásodpercet próbál javulni, ennek érdekében megváltoztatták az autón szárnyakat és módosították a kipufogókat, amely most sokkal jobban hasonlít a Red Bulléhoz. Sajnos a spanyol pilóta több óra pihenőre kényszerült, miután kicsúszott a pályán és összetörte az autót.
 
Vettel a nap nagy részét az első helyen töltötte, majd Grosjean került az élre 1:21.035-ös idővel. Ma a csapatok nagy réze a Pirelli ezüst jelölésű, kemény keverékű abroncsával dolgoztak, az időjárás derült, de felhős és ezért kissé hűvösebb volt, mint szerdán.
 
Számos pilóta problémával küzdött a nap folyamán; a Saubernél Sergio Perez tesztje drámai módon kezdődött, autója a boxutcában kigyulladt – rövid javítás után a mexikói pilóta körözhetett a pályán. A Williamsnél Pastor Maldonado először és egyetlen alkalommal vezetett ezen a héten, de elektronikai probléma befolyásolta munkáját. A Force India megváltoztatta a tegnapi műszaki problémák után programját, Paul di Resta dolgozott délelőtt, Nico Hülkenberg ült autóba délután. Az ötödik új pilóta a pályán Heikki Kovalainen volt, aki drámai pillanatokat élt át, amikor az egyes kanyarnál a kavicságyba csúszott, rövid időre le is kellett állítani a tesztet.
 
Összesen négy alkalommal lengettek piros zászlót a nap folyamán, egyszer Alonso korábban említett kicsúszása miatt, majd Kovalainen csúszott ki, di Resta és Perez a 11-es kanyarnál hagyták el a pályát és megálltak a boxutca bejáratánál. Összességében a mezőny élvezte a nagy sebességű toszkán pályát, habár a Caterham pilótája, Vitalij Petrov szerint a helyszín túl veszélyes a modern kori Formula-1-es autóknak, mert túl közel vannak a gumifalak és korlátok.
 
Az autók több területére szereltek fel a nap folyamán szenzorokat. Mint mindig a tesztek során, a köridőknek nem volt jelentősége, az autó beállítását és az üzemanyag-mennyiségeket bizalmasan kezelték, így a teszt utáni valódi erőviszonyok felmérésére csak a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén lesz lehetőség.
 
A Formula-1-es csapatok legközelebb a jövő hétvégén, a Spanyol Nagydíjon dolgoznak majd, az európai szezon kezdetekor.