Cisse: Karrierem legszebb pillanata volt

image

A Newcastle támadója hatalmas gólt lőtt a Chelsea ellen.
 
Nem mindennapi találattal biztosította be londoni sikerét a Newcastle United. A szezon meglepetéscsapata még harcban áll a Bajnok Ligáját érő harmadik hely megszerzéséért a Premier League-ben, és ehhez fontos lépés volt a Chelsea ellen aratott siker.
 
A győzelmet két Papiss Demba Cissé gól jelentette a Szarkák számára. A második találat a mérkőzés 94. percében született, és nem is volt akármilyen. „Csodás gól volt. Karrierem legszebbje. Nagyon boldog voltam, amikor belőttem” – mondta a 26 éves afrikai csatár. „Már amikor jött felém a labda, akkor tudtam, hogy elfogom lőni” – tette hozzá Cissé, aki ezután már a meccsről és karrierjéről is beszélt. „Fontos győzelem volt a szerdai. Remek este volt nekem és a csapatnak is. Azét jöttem Angliába, hogy megmutassam mire vagyok képes, és minden remekül halad, nagyon jól érzem magam és élvezem a játékom. Minden kiváló a pályán és azon kívül is” – számolt be Premier League-ben töltött első félévéről Cissé.
 
A Newcastle két fordulóval a bajnokság vége előtt egy pont távolságra van a harmadik, automatikus Bajnokok Ligáját érő pozíciótól, és a következő fordulóban sok minden eldőlhet, amikor Alan Pardew tanítványai a Manchester City-t látják vendégül.