Kerek szám: Földi László 60 éves

kerek szam foldi laszlo 60 eves

A Vasas ex-vezetőedzője 60 éves lett.

kerek szam foldi laszlo 60 eves 1

Ki ne ismerné Földi Lászlót? BL címek játékosként és 15 év a felnőtt csapat kispadján, közte megannyi siker.

Korábban nem foglalkoztam különösebben az ilyesmivel, de bő egy éve volt egy szívinfarktusom, ami után sok mindent átértékeltem. Akkor először éreztem életem során, hogy nem tudok úrrá lenni egy helyzeten. Szerencsére most már teljesen jól vagyok, jó kezekbe kerültem, és a mai divatos szóval életmódot váltottam, sokat fogytam, és ha továbbra is fegyelmezett tudok maradni, akkor minden esély megvan rá, hogy hosszú távon alkothatok, dolgozhatok, együtt lehetek a szeretteimmel. Így aztán feltétlenül értékelem ezt a kerek születésnapot, hiszen nem mindenkinek adatik meg, hogy megérje a hatvanat

– mondta a szakember a vasassc.hu-nak.

– a teljes interjú, ide kattintva olvasható…

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS