Debreceni úszó Eb – Már egy érem is elég a csúcsdöntéshez

image A szombati döntők előtt – hét arannyal, öt ezüsttel és öt bronzzal – 17 megszerzett éremnél tart a magyar csapat a debreceni, sorszáma szerint 31. úszó Európa-bajnokságon, miáltal egészen közel jutott a csúcsdöntéshez.

    A „sportág-numizmatikai” versengésben tudniillik – jóllehet az első vizes Európa-bajnokságot már 1926-ban megrendezték (amúgy éppen Budapesten) – eleddig egyetlen Eb-n sikerült csak szintén 17 medálig jutniuk a nemzeti színek képviselőinek: jelesül az 1954-es, torinói kontinensviadalon, ahol nyolc aranyból, hat ezüstből és három bronzból állt össze a teljes magyar éremtár. Vagyis már egyetlen újabb debreceni érem esetén rekord születik.
    Erre minden esély megvan, sőt az lenne a meglepő, ha szombat este csupán egyetlen magyar állhatna fel a dobogóra az eredményhirdetésekkor. Tudniillik a legjobb három közé kerülésre tökéletesen megalapozottan pályázik Risztov eva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 m pillangón vagy Bernek Péter 200 m háton, de az sem hatna világra szóló meglepetésként, ha medálhoz jutna 200 m női gyorson Verrasztó Evelyn és/vagy Mutina Ágnes, s esetleg megkaparintaná a harmadik helyet a 4×200 méteres férfi gyorsváltó.