Szombaton a XVI. kerületben, a Sashalmi közösségi teremben rendeztek két címmérkőzést a Feja Promotion bemutatkozó rendezvény keretein belül. Két magyar érdekeltségű mérkőzést láthattak a helyszínen tartózkodók, hiszen Szebelédi Renáta a román Eva Marcu ellen boxolt, míg a férfiaknál két magyar, Baran Attila és Oláh János csapott össze.
Renáta harmatsúlyban a WBF világbajnoki övét tette kockára a román Eva Marcu ellen. A mérkőzés előtti esélylatolgatásnál a magyar lányt jobbnak tartották a szomszédos országból érkezőnél, de természetesen egy bokszmérkőzést nem lehet félvállról venni.
Komolyan is vette az első pillanattól kezdve az ökölvívást a címvédő, és gyakorlatilag már a második menetben is csak az volt a kérdés, hogy meddig bírja majd a pofonokat a kihívó. A román bokszoló azonban nem adta fel, próbálta állni, és kikerülni a magyar lány ütéseit, de Renáta remekül zárta le a menekülő utakat, és ütötte ellenfelét.
A mérkőzés egészében a címvédő irányított, a hetedik menetben azonban még jobban rákapcsolt, és még az addiginál is látványosabb különbség alakult ki a két bokszoló között. A nyolcadik körben aztán pontot tett a magyar lány a találkozó végére, ellenfelét sarokba szorítva kezdte el sorozni, ekkor aztán Flórián Béla mérkőzésvezető véget vetett a pofozásnak (TKO).
Renáta mindvégig fölényben bokszolt, a nyolcadik menetben pedig bebizonyította, hogy továbbra is megérdemelten, jogosan birtokolja az első ízben megvédett WBF világbajnoki övét.
A férfiaknál nagyközépsúlyban a WBF interkontinentális övéért szállt ringbe a rutinos bokszoló Oláh János, és a fiatal tehetség Baran Attila, aki eddig egyébként egy kategóriával feljebb bokszolt, de mostani testsúlya megfelel az itteni elvárásoknak.
Kezdetben a felek nem estek egymásnak, inkább próbálták feltérképezni a másik taktikáját. Attila a mérkőzés első menetében dominált, de idősebb ellenfelének is voltak szépen vezetett támadásai.
A taktikusság megmaradt a találkozó második mentében is, egyik pillanatban azonban Attila elengedett egy remek ütemű horgot, ami padlóra küldte ellenfelét. Oláh a rászámolás alatt felkelt és folytatni tudta a mérkőzést, de ellenfele rövid időn belül ismét átjutott védekezésén két horoggal is, így Baranyi János mérkőzésvezető látva, hogy a padlóról felkelő ökölvívó tekintete nem tiszta, véget vetett a küzdelemnek.
Az 12 menetesre tervezett meccs az esélyeknek megfelelően, de nem várt rövid időn belül, igen hamar véget ért. Baran Attila egyébként végig sérülten bokszolt, a mérkőzés után bal karját műteni kell, de felépülése után mindenképpen érdemes követni az ígéretes tehetség pályafutását.
A legfrissebb ökölvívás szorzókat a bet365-ön találja, míg az ökölvívó magyar válogatott híreket az Xlfight.hu-n találja.
Herczeg R. – Xlsport.hu, Xlfight.hu





