Magyar lány a katari pódiumon

Véget ért a Katari Nemzetközi Gyorsasági Motoros Bajnokság, melynek utolsó két fordulóján a katari szövetség (QMMF) színeiben hazánk legeredményesebb női motorosa, Kovács Niki is rajthoz állhatott a Stock600-as kategóriában.

Ahogy két héttel ezelőtt most is kétszer feszülhettek egymásnak a versenyzők a fényárban úszó losaili pályán.

Niki az első versenyen ismét negyedik lett, majd alig két órával később a dobogó harmadik fokán ünnepelhetett.

Az odáig vezető út azonban korántsem volt egyszerű.

 Pénteken óriási szél (közel 50 km/órás) és homokvihar nehezítette a pilóták dolgát. Egy ideig az is kérdéses volt, hogy alkalmasak lesznek-e a körülmények az edzések megrendezésére. A szél végül alább hagyott, de a látási körülmények így is korlátozottak voltak, nem beszélve a rengeteg porról és homokról a pályán.

Kovács Niki: „Sosem láttam még olyat, hogy úgy verődjön fel a homok az aszfaltról, mintha eső volna. Az érzést is ahhoz tudnám hasonlítani, hiszen nem nagyon volt tapadás, miközben a gumik néhány kör után elhasználódnak az érdes felületen. Ráadásul hiába szerettünk volna változtatni a múltkori beállításokon, lehetetlen volt valós visszajelzéseket kapni a motorról.” Az időmérőn Niki a 11. rajtkockát szerezte meg, ami kategóriájában a 6. helyet jelentette.

(Ahogy minden futamon, most is együtt futottak az 1000 kcm-es és a 600-as motorok.)

 Szombat reggel ismét hatalmas volt a szél, de szerencsére délutánra ismét javult a helyzet.

Az első versenyen megismétlődtek a két héttel korábbiak, azaz a rajtnál Nikit megelőzte néhány 1000-es versenyző, akikkel soha véget nem érő küzdelem következett, hiszen a kanyarokban hiába volt jóval gyorsabb a magyar lány, az egyenesben folyton visszaelőzték, így nem tudta a saját ritmusát motorozni.

Az utolsó körökre felszabadult előtte a pálya, és tudván, hogy a versenynek akkor van vége, amikor az ember meglátja a kockás zászlót, Niki továbbra sem engedett ki. Ennek köszönhette, hogy az utolsó körben utolérte, a leintés előtti métereken pedig meg is előzte az addigi negyedik helyezettet.

K.N.: „Őszintén szólva, egyáltalán nem élveztem az első futamot. Esélyem nem volt azokkal menni, akikkel valójában versenyben voltam, és nem valami szórakoztató 80-90 lóerővel erősebb motorokkal hadakozni. Annyira bosszús voltam, hogy azt sem vettem észre, amikor leintettek.”

 A második verseny előtt ismét gondok akadtak Niki Yamahájának akkumulátorával. A rajtrácson ráadásul hiába próbálták a szerelők betolni, sokáig nem indult a motor. Végül az égiek megkegyelmeztek, így némi aggodalom után indulhatott az újabb 15 körös viadal.

Ezúttal remekül sikerült a start a magyar lánynak, azonnal rátapadt a többi 600-asra, sőt rögtön előzött is.

Már az első körökben a 3. helyért meccselt az indiai Deepakkal, aki a nagy akarásban majdnem kiütötte Niki alól a motort.

K.N.: „Láttam, hogy nem ura teljesen a helyzetnek, a határain túl próbálkozik, ezért azt a taktikát választottam, hogy inkább magam elé engedem, és kivárom, hogy elfáradjon, vagy éppen hibázzon. Nem kellett sokat várnom, hiszen alig egy körrel később el is esett.

Innentől az volt a feladatom, hogy haza hozzam ezt a harmadik helyet. De ez egyáltalán nem volt könnyű! Komoly koncentrációt igényel, hogy az ember zsinórban a második verseny során egy pici hibát se ejtsen, két hete például nekem sem sikerült. Akkor én is túlvállaltam magam a gumik állapotához képest.”

A futamokat és az 1000-es bajnokságot az ausztrál Alex Cudlin nyerte meg szintén a QMMF színeiben, míg a 600-as értékelésben az indonéz Doni Tata Pradita végzett az élen összetettben és a versenyeken is. Mindketten az utolsó futamon szerezték meg a bajnoki címet, miután legnagyobb riválisak pont nélkül zárták az utolsó megmérettetést.

 K.N.: „Nagyon hálás vagyok a QMMF csapatának, hogy újabb lehetőséget kaptam tőlük, és boldog vagyok, hogy ezt egy dobogós helyezéssel sikerült meghálálnom.”


 Szöveg: Kovács Niki press

Fotó: Tom Morgan / Demotix