Szvoboda Bence két nappal a műtét után indult a cseh bajnokin

image Az egy héttel ezelőtti Nagykanizsai verseny után napokig nem tudott motorra ülni Bence, olyan fájdalmai voltak. Nem csoda, hisz mindössze három héttel a sérülése, és a műtéte után indult el a versenyen az OXXO Energy Drink pilótája, pedig az orvosok a gyógyulásra 6 hetet írtak ki neki…

Aki ismeri Bencét, pontosan tudja, hogy milyen fából faragták, amint tudja húzni a gázt, már motorra is ül, ezért indult el Nagykanizsán, és most hétvégén a cseh bajnokin is. Persze ez nem volt olyan egyszerű, hiszen szerdán mindössze 3 kört tudott menni edzés közben:

„Hétfőn nagyon fájt a vállam, kedden a kontrollon kiderült, hogy elmozdult a csavar benne  – meséli Bence -, de elvileg lehetett vele motorozni, így szerdán meg is próbáltam, viszont 3 kör után meg kellett állnom, annyira fájt, szúrt a csavar.”

Bence visszament orvosához, aki pénteken megműtötte, kivette belőle a csavart, összevarrta, ezután Bence már indult is Prerovba, Csehországba.

Az első edzést kihagyta Bence, az időmérőn is mindössze néhány kört ment csak, és a 7-ik helyen kvalifikálta magát a versenyre:

„Már az időmérőn fájt a vállam, a hirtelen mozdulatokra belenyilallt, nem volt könnyű így menni, de kellettek a pontok. Mivel a cseh bajnoki mezőny erősebb,mint a hazai, itt esélyem sem volt a győzelemre, de szerettem volna minél előrébb végezni . Az első futamban óvatosan rajtoltam, nem akartam elesni, és vigyáztam, hogy ne ütközzek a sérült vállammal, így hiába rajtoltam jól az első kanyarban, amikor oda kellett volna tenni magam, inkább hátrébb maradtam. Nagy volt a por, nem lehetett rendesen látni a talajt, ami most azért volt probléma, mert nem volt akkora erő a kezemben, mint máskor, és a hirtelen ütésekre, gödrökre a vállam fájdalommal válaszolt, végül 12-ik lettem.   A második rajtnál még óvatosabb voltam, a mezőny végén fordultam, de hamar feljöttem a 15-ik helyre,és elkezdtem felzárkózni. Már a 10-ik helyért küzdöttem, amikor az egyik nyomba beakadt a lábtartóm, és behajlott a váltókar, onnantól nem tudtam váltani, így ki kellett állnom. Sajnálom, mert a vállam is jobb volt kicsit, mint az első futamban, és mehettem volna előrébb, de nem vagyok elkeseredve, mert amit tudtam, azt megtettem, ez most így alakult. „

Bencét a héten ismét megműtik, kiveszik belőle a másik vasat is, ami után szigorú két hét pihenő következik. Most csak a felépülésre koncentrál az OXXO Energy Drink pilótája, többek között az Igloo Saunában fog járni, ahol a hidegterápia gyorsítja a gyógyulási folyamatot.

Arra a kérdésre, hogy az orvosok mit szólnak Bence tempójához, hogy nem várja ki a gyógyulás idejét ezt válaszolta  a HTS Team versenyzője:

„A dokim mellettem áll, tudja, hogy versenyző vagyok, tudja, hogy ez a két verseny fontos volt nekem, így segített mindenben, hogy ha nem is 100%-osan, de ki tudjak állni a futamokra. A bajnokság nem áll meg, így én sem tehetem.”

Megosztás:
Share: